Átadták a harkányi fiataloknak szóló ösztöndíjakat

Életmód - szerző: HH

Újabb mérföldkövéhez érkezett a Harkányban élni jó! programsorozat. A pályázati elemekhez korábban bérlakásokat és rendezvényeket is felsorakoztató projektnek köszönhetően most az ösztöndíjakat adták át, melyet ezúttal 13 fiatalnak ítéltek oda.

 

A város folytatólagos programja, a 2014-ben indított Sikeres Harkányért projekt nyolc értéken alapul – köztük az otthon, család, az egészség, az idősek és a fiataljaink – emlékeztetett Baksai Tamás a szerdai esemény alkalmával. Mint Harkány polgármestere rámutatott, a 2017-ben elnyert EFOP Harkányban élni jó! – Esély otthon, Harkányban című, összességében több mint 156 millió forintos pályázat megannyi lehetőségével remekül illeszkedik mindehhez.

 

Az eseményen a fiatalokat kiemelve részletezte: célkitűzéseiknek megfelelően a lehető legnagyobb számban biztosított az önkormányzat számukra lakást, miközben létrehozták a helyi fiatalok mentorlására szolgáló irodát, miközben számos programot is rendeztek. A továbbiakban folyik az álláskereséshez és elhelyezkedéshez valamint vállalkozóvá váláshoz kapcsolódó tanácsadások és tréningek programja, mely 72 órás képzéseket tartalmaz.

 

Mint a polgármester az átadón kiemelte, a szerdai alkalom apropója a pályázat talán legfontosabb eleme, mellyel a helyben maradás, munkavállalás ösztönzése volt a középpontban. Baksai Tamás emlékeztetett: tavaly és idén összesen 23 fiatal részesült támogatásban, akik az ösztöndíjrendszerrel három célcsoportban lettek megszólítva. A Harkányban letelepedők és itt munkát vállalók havi 20 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak fél éven keresztül, az induló vállalkozók egyszeri százötvenezer forint támogatást igényelhettek, míg az itt élők, illetve itt új munkahelyet létesítők alkotta harmadik célcsoport pedig havi 15 ezer forintra pályázhatott hat hónapon keresztül.

 

A pályázat 2018 márciusában indult és 2021 áprilisáig tart. Az ösztöndíjprogram a továbbiakban is kiírásra kerül, hiszen a rendelkezésre álló 5,7 millió forintos támogatási keretösszeg teljes egészében felhasználható.