Kezdőlap » Az összes cikk tőle: KT (Page 3)

Felkészülten várja Harkány az új fejlesztési ciklust

A most indult, 2021-2027 közötti uniós pályázati ciklus nem éri felkészületlenül Harkányt. Az elképzelésekről, pályázati lehetőségekről és az azzal kapcsolatos várakozásokról Baksai Endre Tamással, a város polgármesterével beszélgettünk.

Drávaszabolcson és Kémesen is házhoz jön az ügyintézés

Csütörtökön Drávaszabolcsra és Kémesre érkezik a kormányablakbusz, melynek köszönhetően helyben is könnyedén el lehet intézni néhány adminisztrációs ügyet.   A busz november 11-én – csütörtökön – Drávaszabolcson 9:00 és 10:30 között a Faluház előtt áll meg, majd Kémesen 11:00 és 12:30 között a polgármesteri hivatal előtt várja az ügyfeleit.   A mikrobuszban fényképezőgép, nyomtató és […]

Először emelkedett a levegőbe a Magnus prototípusa – GALÉRIA

Csütörtök délután emelkedett először a levegőbe a Magnus legújabb fejlesztésű repülőgépe, a Fusion 213. Az úgynevezett szűzfelszállás    A Magnus Aircraft Zrt. új repülőgépe a magyar repüléstörténetnek mindenképpen egy meghatározó pontja, hiszen ez lesz az első olyan teljesen magyar fejlesztésű és gyártású repülőgép, amely az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) típusalkalmassági bizonyítványát megszerezheti.   Magyarország számára […]

Ha ingyen akar a fesztiválra menni, ezt mindenképp tudnia kell!

Harkány képviselő-testülete korábban határozott arról, hogy a helyiek – azaz az állandó harkányi lakcímmel rendelkezők – díjmentesen vehetnek részt az augusztusi hosszú hétvégén rendezett Szüreti Fesztiválon.

Anyák napi virág- és palántabörze indul a Bányász parkolóban

A megszokott művelődési ház előtti helyszín most az oltások miatt foglalt, de nem marad el az anyák napi virágbörze Harkányban; a volt Bányász étterem helyén kialakított parkolóba költözik.   A Városgazdálkodási Zrt. által szervezett vásár ismét rengeteg, saját nevelésű egynyári virágot valamint zöldségpalántát – paprikát, paradicsomot és uborkát – kínál pénteken 12 és 16 óra […]

Orbán: döntöttek a teraszok és az iskolák nyitásáról

A kormány az újranyitás következő lépcsőfokát 3,5 millió beoltott emberben határozta meg – jelentette be Orbán Viktor. Ha ezt elérjük, kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.   A miniszterelnök szerint erre jövő héten szerdán vagy csütörtökön kerülhet sor. Kijelentette, hogy az őket terhelő teraszdíjat eltörlik. Ez utóbbit nem részletezte.   Döntöttek az iskolák újranyitásáról is, április 19-én […]

Alapmű a hétre: 1984

A héten nem filmezünk, hanem egy igazi klasszikust emelünk le a polcról. Egy alapművet, melyet sokan szeretnek emlegetni, de mint Coelho prostituáltját ábrázoló 11 percéről, erről is csak kevesen tudják, valójában miről is szól.   Az Orwelli negatív utópia legismertebb műve az 1984. A regény olyannyira beépült a mindennapi tudatunkba, hogy szinte nincs ember, aki […]

Harkányban duplán segít, aki használja az új szelektív gyűjtést

Duplán jót tesz a környezettel az, aki összegyűjtött használt sütőolaját a hamarosan város több pontján megjelenő sárga gyűjtőedényekbe hordja. A vasárnapi rántotthús serpenyőben sercegő bundájából veszélyes hulladék helyett biogáz és üzemanyag, a visszatérítésből pedig környezettudatos beruházás lesz.

Néhány hétig nem kupakot vár a harkányi szív – segítsen!

Zsombor gyógyulásához vezető úton Harkány korábban már jónéhány lépést tett, most pedig sajátos akciót indított. Üzenetgyűjtővé vált ugyanis a múzeum előtti szív, a harkányiak jókívánságait kapja meg a súlyos betegségben szenvedő kisfiú.

Kevesen ismerhetik a fürdő legvarázslatosabb arcát – GALÉRIA

Mozdulatlan a víztükör a kényszerpihenőjét tartó harkányi fürdőben. Késő éjjel a fények is lehunytak, és a fürdő egy olyan arcát mutatja meg, amit csak keveseknek van lehetősége ismerni. Az éjszakai medencéknél jártunk.

Fontos üzenetet szorongatnak a Harkány és Siklós utcáit elárasztó macik

Egy tombolajáték is belekeveredik abba a történetbe, mely során plüssfigurák jelentek meg Harkány és Siklós forgalmasabb pontjain.

A Munkácsy utcából érkezett ezüstfenyő lesz Harkány karácsonyfája

A Munkácsy Mihály utcából hozta a Városgazdálkodás azt a terebélyes ezüstfenyőt, mely díszeibe öltöztetve lesz Harkány idei karácsonyfája.     Idén nem lakossági felajánlásból, hanem közterületről származik a karácsonyfa – ismertette Gellén Antal képviselő, a Harkányi Városgazdálkodási Zrt. városüzemeltetési vezetője.   A hétméteres fát kedd délelőtt állították fel a művelődési ház előtti téren, feldíszítve pedig […]

Influenza – eddig mintegy négyszázan éltek az ingyenes védőoltás lehetőségével

Mintegy négyszázan igényelték eddig az influenza elleni védőoltást Harkányban – ismertette dr. Ivánfi Judit. A háziorvos emlékeztetett: a vakcina ingyenes, igénylése az időpontegyeztetéssel történik.

Marosi András: a bizalom helyreállt, de a külföldiekre is szükség van

Két-három év lehet, mire a fürdő újra eléri a vírus előtt tervezett éves vendégszámot – véli Marosi András. A fürdő igazgatóságának elnöke megjegyezte, az idei belépőszámok a tavaszi, koronavírus miatt történt kényszerű leállás hatására messze elmaradnak a korábbi évekétől, de az év közben meghatározott új célok szerint alakulnak.

Hagyomány születik – az idén jubiláló munkatársakat köszöntötték

A fürdőben eltöltött kerek évek után mondott köszönetet a vállalat dolgozóinak Baksai Tamás polgármester és Marosi András, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója.