Az orosz Gazprom szerda reggel leállította a gázszállítást Lengyelországba és Bulgáriába. Az indoklás szerint egyik állam sem hajlandó rubelben fizetni a gázért, ahogy azt Putyin előírta.
A lengyelek bejelentették, hogy lépéseket fognak tenni, hogy helyreálljon a Jamal-szerződés alapján biztosnak hitt orosz gázszállítás, ugyanis szerződésszegésnek tekintik a szolgáltatás felfüggesztését, így jogukban áll kártérítést is követelni. A lengyelországi gáztározók feltöltöttsége 75 százalékos, egyelőre nincs szükség arra, hogy a tartalékot megnyissák. Az ellátásának csak kisebb részét jelentő orosz gázt Németországból érkeztető ország egyébként is év végére tervezte a Jamal-vezetéken történő vásárlások teljes lezárását.
A kiesést Katarból és az Egyesült Államokból importált cseppfolyósított gázzal ellensúlyozzák, valamint hamarosan elkészül a Baltic Pipe nevű vezeték, amin keresztül norvég gáz érkezik Lengyelországba.
Magyarországra irányuló földgázszállítás egy jelentős része – évi három és fél milliárd köbméter – vagyis napi nagyjából tízmillió köbméter az úgynevezett déli útvonalon, tehát Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül érkezik. Hazánk állami tulajdonú tárolói – a zsanai, hajdúszoboszlói, pusztaedericsi és a kardoskúti – összesen mintegy 4,4 milliárd köbméter kapacitásúak, míg a teljes tárolókapacitás közel 6,5 milliárd köbméter. Az ország éves gázfelhasználása 10 milliárd köbméter, a tárolók töltöttsége március közepén 20 százalék alá esett.
Szijjártó Péter külügyminiszter az orosz döntésre mutatva kijelentette, hogy Magyarország gázellátása nincs veszélyben, úgy fizetünk az energiahordozóért, ahogy Putyin kéri.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.