Vádat emelt az ügyészség egy kaposvári férfi ellen, aki az elmúlt két és fél évben fémkeresővel járta a szántóföldeket. Mivel minden régészeti lelet – ami a földben van – a magyar állam tulajdona, így a férfinek kisebb értékre, régészeti leletre elkövetett lopás miatt kel felelnie a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség szerint. A […]
Jótékony hatással van a turisztikai létesítmények működésére, a kiemelt desztinációk iránt növeli az érdeklődést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nyári kampánya – mondta Flesch Tamás az állami televízióban. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége alelnöke kiemelte: a kampány az olyan hagyományosan népszerű turisztikai térségekre összpontosít, mint a Balaton, Tokaj és Sopron-Fertő vidéke, ugyanakkor kevesek […]
A képviselők az Országgyűlés mai ülésnapján szólhatnak hozzá utoljára a szerdai zárószavazás előtt a kormánynak az alaptörvény hetedik módosításáról szóló javaslatához, valamint a Stop Soros csomag néven elhíresült indítványához. A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések követnek. […]
Kezd beépülni a köztudatba az apák napja – véli a közmédia által megkérdezett újabb szakértő. Léder László pszichológus, az Apaakadémia alapítója az állami televízióban beszélt erről. A kutatók szerint a modern társadalmak apátlan társadalmak: a nő feladata a család, a férfié a pénzkeresés. Ezt meg kellene változtatni, hiszen ez nem működik, a gyerekeknek pszichológiailag […]
Első fokon 25-25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében. Három éve egy holttestekkel teli, napok óta veszteglő kamiont találtak az osztrák A4-es autópályán Neusiedl és Parndorf között. Az elsőrendű afgán és a három bolgár vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett […]
Négy megye több településén szünetel az áramszolgáltatás az éjszakai viharok miatt – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda reggel. A tűzoltókat főként kidőlt fák, letört ágak és elárasztott pincék miatt riasztották. Kora reggel Bács-Kiskun megyében több mint 13.600, Békésben csaknem 12.500, Csongrádban 3.400, Pest megyében pedig mintegy 9.500 fogyasztónál nem volt áram. A […]
Több mint 200 ezer gyerek fog legalább egy hetet táborban tölteni a nyáron – véli a Taborfigyelo.hu vezetője. Tóth Béla szerint idén az informatikai és programozó táborok a legnépszerűbbek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy itt sem egész nap gép előtt ülnek a gyerekek: három-, négyórás oktatás után szabadidős tevékenységeket szerveznek a résztvevőknek. Már 6-8 éves gyerekeket […]
Négy ember életét vesztette Dombóváron, amikor fa dőlt rá egy személygépkocsira a péntek esti viharban. Az esetet a dombóvári rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja. A katasztrófavédelem jelentése szerint egy negyven méteres fa dőlt rá egy autóra, amelyben öt ember utazott. Négyen közülük életüket veszítették. Tolna megyében heves vihar volt, kidőlt fák, leszakadt […]
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa hozzájárult, hogy az eredetileg tervezett Pop FM helyett Retro Rádió néven induljon el az új országos kereskedelmi rádió. A korábban Class FM-et futtató frekvenciát csont nélkül nyerte el az adó. A Hold Reklám elnyerte a 103,3 MHz-es országos frekvenciahálózatot, de nem a megszerzett Pop, hanem a […]
Hétvégén – péntektől vasárnapig – összesen 144 személyi sérüléssel járó közúti balesethez hívtak rendőrt. Egyetlen halálos szerencsétlenség történt, míg 39 súlyos, 104 pedig könnyű sérüléssel végződött. Vasárnap reggel a 86-os főúton Szilsárkány és Csorna között egy autó ismeretlen okból letért az útról és a vezetője a kocsiból kizuhanva életét vesztette – közölte a […]
Az ittas és kábítószer hatása alatt vezető sofőröket keresik holnaptól. Az európai rendőrök összehangolt akciója kapcsán egy héten át lehet fokozott ellenőrzésre számítani. A TISPOL (European Traffic Police Network), magyarul az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata által szervezett akcióra egy éves ellenőrzési terv alapján kerül sor. A júnus 4. és 10. között zajló razzia nyilvánvaló […]
Tűz ütött ki egy hévizi szállodában csütörtök hajnalban. A Kossuth Lajos utcai épületet 341 vendégnek kellett elhagynia, egy dolgozó sérült meg. A lángok az elektromos elosztó helyiségében csaptak fel, a dolgozóknak még a továbbterjedés előtt sikerült megfékezni a tüzet. Mire a keszthelyi lánglovagok a helyszínre értek, már csak szellőztetniük kellett, a vendégek pedig visszamehettek […]
Bizalomvesztés miatt kizárták Dúró Dórát a Jobbik országgyűlési frakciójából, majd a párt országos elnöksége vissza is hívta országgyűlési képviselői tisztségéből. A Jobbik parlamenti képviselőcsoportja kedden zárta ki soraiból bizalomvesztés miatt Dúró Dórát, felkérve az elnökséget, hogy döntsön mandátumáról, amit szerdán a vezető testület meg is tett. Felidézték: az Országgyűlés megalakulásának napján minden jobbikos […]
Péntektől vasárnapig országszerte 146 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez hívtak rendőrt. Ezek közül kettő volt halálos, összesen három életet követelve, míg 36 súlyos 108 pedig könnyű sérüléssel végződött. Ittas vezetés miatt 43 személlyel szemben intézkedtek. Péntek este az M3-as autópályán Hajdúnánás térségében ütközött össze két autó. Két halálos áldozat mellett ketten […]
A Stop Soros törvénycsomag elfogadása után büntető törvénykönyvi tényállás lesz a törvénytelen bevándorlás szervezése – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, az új kabinet megalakulása után tartott első kormányinfón. Kifejtette: a kormány első érdemi ülésén megtárgyalta a Stop Soros törvénycsomagot, valamint a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítási javaslatot, amelyek – a Stop Soros esetében […]