Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 129)

Marosi András: nem csak nevében újul meg a Városgazdálkodás

Az elmúlt időszakban belső szakmai körökben és nyilvánosság előtt is folyt vita arról, hogy a városgondnokság átszervezését miként lenne célszerű végrehajtani. A célkitűzések, a fejlesztések előkészítése és megvalósítása, de az önkormányzati vagyon kezelésével kapcsolatos feladatok is világossá tették,

Élőben a közmeghallgatásról

Hétfőn 18 órakor vette kezdetét 2016. év első közmeghallgatása, mintegy 100 résztvevővel. Az eseményeket percenként frissítve közöltük.

Hétfőn tartja közmeghallgatását a testület

A művelődési ház ad otthont hétfőn az idei év első közmeghallgatásának. A 18 órakor kezdődő nyilvános eseményen – melyet lapunk élőben közvetít – az önkormányzat aktualitásai mellett a fürdő projektjéről is hallhatunk. 

Nem változott az ár, egy évig érvényes a bérlet

Január utolsó napjával 940 parkolóbérlet fog lejárni. A harkányi parkolásra jogosító éves kártyát változatlan áron tehetik a helyieknek és helyi vállalkozók a szélvédő mögé, ráadásul a vásárlás napjától számított egy teljes évig érvényes.     A tavalyi áron, négyezer forintért vehet harkányi lakos vagy harkányi telephellyel rendelkező vállalkozó kedvezményes árú parkolóbérletet. Kölcsönösen, a szomszédvári együttműködésnek […]

Hetven évig hallgatott a szenvedéseiről

Karácsonykor épp a fát díszítette, amikor kopogtattak. Egy félcipőben hurcolták el, azt mondták neki, Bácskába megy kukoricát szedni. Hazajöhetett volna, de a családja életével játszott. A harkányi Teri néni életét kettévágta az ötéves oroszországi munkatábor, a malenkij robot.

Több, mint száz köbméter fát már kiosztottak

A város önkormányzata az idei téli időszakban is segíti tűzifával a szociálisan rászoruló családokat, lakókat. Több, mint száz köbméter tüzelő talált gazdára, melyből a már igényelt mennyiség február második feléig kerül kiszállításra.

Ingyen senki, a harkányiak kedvezménnyel mehetnek be

Az elmúlt hetekben több önkormányzattal is megállapodás született, hogy a lakosaik kedvezménnyel léphetnek be a fürdőbe. Két akciót felvonultató konstrukcióhoz maga Harkány is csatlakozott.

Dúdoldával nyit a felújított játszóház

Az egyebek mellett labdás dühöngővel és minikonyhával is felszerelt játszóház szerdánként 10 és 12 óra között, pénteken ezen felül 13 és 16 óra között is várja a gyerekeket kreatív foglalkozással, mesékkel, rajzolni valóval és még sok mással – holnap, pénteken például a havonta jelentkező zeneóvodával.

Harkányi labdarúgás: cél a megyei első osztály

A harkányi labdarúgás létesítményei, utánpótlás-bázisa és az első csapat eredményei is azt mutatják, hogy nyártól újra megfelelő szintű osztályba kerülhetnek játékosaink. A sportegyesület elnöke erről a fürdőben tartott sajtótájékoztatón beszélt.

A fürdő hárommilliós adója maradt a városban

Hétfő délutáni sajtótájékoztatóján adta át Hegyi Ákos a Harkányi Gyógyfürdő Zrt, vezérigazgatója Horváth Józsefnek, a Harkányfürdő SE elnökének azt az elismerő oklevelet, mely a labdarúgó szakosztály számára nyújtott 3,225 milliós támogatásáról szól.

Nemhogy hó, hideg sem lesz

Míg az ország egyes területein ónos esőre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat, régiónkban markáns felmelegedés kezdődik. Nappal 10-12, éjszaka 3-4 fok várható, olykor még a nap is előbújik. Az átvonuló felhőzetből csak keddre alakulhat ki kisebb zápor. 

Járhatóak az utak, olvadni fog – KÉPGALÉRIA

Nyugodtan útra kelhet, ha autóval van dolga valahol. Hajnal óta takarítják az utakat, a belváros utcái latyakosak ugyan, de járhatóak. A Tenkes-hegy is átjárható, de nem árt észben tartania, hogy időben kell indulni.

Nem volt fennakadás az e-személyi intézésében

Több, mint egy tucatnyian igényelték az első munkanapon az új személyi igazolványt, mely a társadalombiztosítási és adókártyát is kiváltja. Az e-személyi választható opcióként digitális aláírás hitelesítésére is alkalmas, ehhez azonban az ujjlenyomatunkat is el kell tárolni a magas biztonságú chipjében.

Járhatóak az utak, de időben induljon el

Nem okoz fennakadásokat az éjszaka lehullott 2-3 centiméter hó. A buszközlekedés a megszokott rendben zajlik, néhány perces késésre számítani lehet – tájékoztatta lapunkat a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. ügyelete. A Tenkes-hegy is járható.

A téli strandfürdő rekonstrukciójával folytatódnak a fejlesztések

Harkány város feladatainak támogatására, turisztikai célú beruházására 300 millió forintos rendkívüli támogatásban részesült. Az összeg tervezett felhasználásáról, a fejlesztési irányról Tiffán Zsolt és Baksai Tamás szerdai sajtótájékoztatóján számolt be.