Kétszáz éve, hogy a jelenlegi fürdő területének lecsapolása közben felfedeztek egy melegvizes forrást – emlékeztetett Baksai Endre Tamás.
Lehullott vakolat, lyukas fal, kézbesítőhiány, fél évszázados elmaradottság – nem hajlandó elárulni a Magyar Posta, miként teljesített a harkányi fiók és terveznek-e tenni valamit.
Kezdődik a szúnyogirtások szezonja Harkányban. A vérszívók ritkítása idén sem a levegőből történik, egy autóról permetezve végzik azt.
Június első napjától megszűnik a harkányi háziorvosi ügyelet. Sürgős esetben Siklósra kell menni munkaidő után. A változás a háziorvosi rendeléseket nem érinti, csak a rendelési időn túli, sürgősségi ellátást.
Kegyes volt az időjárás a harkányi gasztro- és gyermeknapi programokhoz. A szombat délutáni rendezvény alkalmával került sor a májusfa tradicionális kitáncolására is.
Évente egyszer közmeghallgatást tart az önkormányzat, melynek időpontját és helyszínét a pénteki képviselő-testületi ülésen tűzték ki.
A tervezett út- illetve csapadékvíz-rendszer felújítása után, június első hetében nyit a fürdő nyugati bejárata, a Platán kapu.
Május 26-án megnyit a strandfürdő, a hosszú hétvégén a Lepke medence mellett a sportmedence és a csúszdapark is várja a vendégeket.
Négy éve adták át azt az öt Zrínyi utcai lakást, melyeket egy pályázat keretében a fiatalok letelepedését, helyben maradását célzó szándékkal újítottak fel.
Véradást szerveznek szerdán a harkányi művelődési házban. Május 24-én 13 és 15 óra között ajándékkal várja a Magyar Vöröskereszt a segíteni szándékozókat.
Június elsejétől Siklósra költözhet az orvosi ügyeleti ellátás – döntött a vonatkozó határozatról Harkány képviselő-testülete. Ez a helyben biztosított háziorvosi ellátást nem befolyásolja, az továbbra is változatlanul elérhető lesz.
Új helyen, a Siklósi úti Spar helyiségében fogadja az ügyfeleket a harkányi parkolóiroda.
Helyi fellépők állnak a kétszázadik születésnapját ünneplő fürdő színpadjára június 3-án – mondta Muity György.
Egésznapos, helyi fellépőket felsorakoztató programsorral készül megnyitni a harkányi fürdő a bicentenárium jegyében zajló idei rendezvények sorát.
Május utolsó szombatja a családoké: gyermekprogramok, főzőverseny, májusfa kitáncolás, koncertek várják kicsiket és nagyokat a Zsigmondy sétányon az ötödik Gasztrokulturális családi- és gyermeknapon.