Harkányban a nyári turisztikai szezon a vendéglátók, szálláshely-szolgáltatók egyik kiemelt időszaka. Az önkormányzati adóhatóság az idei évben is rendszeresen végzi a szálláshelyek ellenőrzését az idegenforgalmi adó tekintetében.
Zajlik Harkányban az ebek összeírása. Mint dr. Bacsáné Kajdity Petra közölte, első körben azok a gazdik vannak megszólítva, akik a három évvel ezelőtti összeíráskor adatot szolgáltattak.
Szombaton kell ledolgozni az augusztus 19-i hétfőt. A hosszúhétvége miatt a harkányi okmányiroda, siklósi NAV és a Kormányablak is megváltozott nyitvatartással várja az ügyfeleket.
A fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás és a környezetvédelem egy közös ügy, közös felelősség – vallja hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártója, a Duna-Dráva Cement Kft.
Egy iPhone, egy tévé, egy elektromos roller, kétfős, egyhetes nyaralás és egy Hyundai i20 várja gazdáját Harkányban, melyért csak regisztrálni kell a jeggyel.
Szombaton rendezik a Strandok éjszakáját. A Fürdőszövetség által életre keltett országos kezdeményezéshez Harkány is csatlakozik.
Visszakerülnek a zöld, üvegeknek való kukák az utcákra, miközben továbbra is megy a háztartási szelektív gyűjtés, sőt, akinek nincs, igényelhet kék kukát. A szigetek üzemeltetését a korábbi, tarthatatlan állapotok miatt kellett újragondolni.
Vasárnap már több lesz a napsütés, esőre pedig nem kell számítani. Számos kísérőprogram mellett a Lepke medence színpadán az LGT Emlékznekar és Pixa is a fellép.
Többek mellett Vastag Tamás, TNT, Zoltán Erika és Kis Grofó koncertjével folytatódik szombaton a 29. Harkányi Fürdőfesztivál.
Pénteken kezdődik a 29. Harkányi Fürdőfesztivál. Az első napon számos kísérőprogram és kisebb koncert mellett Anna and the Barbies, Hoologans, Lotfi Begi és az Irigy Hónapjmirigy is színpadra lép.
Néhány fokot enyhül az idő, de így is 32-35 Celsius várható hétvégén, a XXIX Harkányi Fürdőfesztiválon. Az átvonuló felhők nem hoznak csapadékot a jelenlegi modellek szerint. Hétvégén tartják az idei év első harkányi fürdőfesztiválját. Az előkészületek már javában zajlanak, hamarosan elkészülnek a színpadok felszerelésével is. Ahogy a korábbi években, a fürdő teljes […]
A bérelhető elektromos rollerek használójának feladata meggyőződni a kötelező felelősségbiztosítás meglétéről, sőt, szükség esetén neki kell igazolnia is, hogy van biztosítás a vason.
Mivel ezen a héten a katasztrófavédelem által koordinált szúnyogirtás a környező településeken zajlik, Harkány önkormányzata ismét saját forrásból rendelte meg a gyérítést.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) baranyai munkatársai a heti ellenőrzési tervük alapján szerdán Harkányban és Siklóson a fagylaltozókat ellenőrzik.
Beindult a tanárkeresés, országosan több mint 3.700 munkaerőt keresnek a tankerületi központok – derül ki a közszolgálati álláskereső portál adataiból.