Térségünkben október 15-től bezáró három rendőrőrs mellett egy negyedikre is lakat kerül Baranyában. A példátlan visszavonulás már az Országgyűlés előtt is téma volt.
Baranyában a Siklósi Rendőrkapitányságot érinti a legtöbb bezárás, ugyanis az égisze alatt üzemelő Harkány, Villány és Beremend mellett csak egyetlen továbbit, Kozármisleny rendőrségét szüntették meg.
A beremendi őrs ablakában szerepel egy tavaszi dátum, miszerint a határátkelő településén 2023 április 15-én újranyitnak, de a bezárás ideiglenességéről a rendőrség nem mond semmit. Az ORFK csupán annyit közölt lapunkkal, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján előírt energiatakarékossági szempontok figyelembevételével a rendőrség felülvizsgálja és optimalizálja egyes egységeinek elhelyezését.
Nem ez az egyetlen változás a megyei rendőrség életében: Gulyás Zsoltot, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság eddigi vezetőjét október 16-tal felállították székéből, helyére pedig Szijártó István, Somogy megyei egyik korábbi főkapitány-helyettese került. A Baranyában helyszínelőket is központosító Gulyást a más szerkezetben működő Bács-Kiskun megyébe helyezték át, ahol még nem foglalta el vezetői helyét.
Kegyes volt az időjárás a harkányi gasztro- és gyermeknapi programokhoz. A szombat délutáni rendezvény alkalmával került sor...
Nem volt ötös a lottón, így a jövő héten már 850 millióért lehet befizetheti a bolondok adóját....
Mint mindig mindenhol, a Bartók utcában is azonnal megkezdte a Baranya-Víz a gondozásukban álló harkányi hálózat oly...
Évente egyszer közmeghallgatást tart az önkormányzat, melynek időpontját és helyszínét a pénteki képviselő-testületi ülésen tűzték ki. A város...
FRISSÜLT | Harkány mellett Márfa is érintett az ivóvízhálózat legújabb csőtörésében, mely péntek délután jelentkezett. A folyamatos nyomáscsökkenés...
Haladékot kaphatnak a kisebb vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók a kötelező adatszolgáltatás bevezetésével kapcsolatban. Az új javaslat szerint...
A tervezett út- illetve csapadékvíz-rendszer felújítása után, június első hetében nyit a fürdő nyugati bejárata, a Platán...