Baranya - szerző: HH

Elítélték Harkány volt jegyzőjét

Első fokon sikkasztás és közokirat-hamisítás miatt bűnösnek találták Harkány egykori jegyzőjét, aki kozármislenyi pályafutása alatt életbiztosítással és bankkártyákkal ügyeskedett.

A Harkányt évekre parkolópályára állító Imri-korszak jegyzője, majd a kozármislenyi hivatal vezetője ellen nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés valamint hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség – számoltunk be róla korábban.

A vád szerint Biró Károly megtakarítással kombinált életbiztosítást kötött az önkormányzat nevében, ahol biztosítottként és kedvezményezettként is ő szerepelt. A díjakat az önkormányzat fizette, ám a szerződés lejártát követően, 2019 végén Biró a saját számlájára kérte és kapta az 1,6 millió forintos megtakarítást. Azért, hogy ezt tisztára mossa jutalmat szavaztatott meg magának. Kozármisleny képviselő-testülete sem a biztosításról, sem a megtakarított pénzről nem döntött soha.

A másik ügy középpontjában a bankkártyák használatával összefüggésben hozott szabályzat áll, melyet a vád szerint egy vizsgálat indítása után egészen 2015-ig dátumoztak vissza. Az érintett személyek között azonban volt, aki akkor még nem is dolgozott a hivatalnál, mások pedig nem rendelkeztek a szabályzatban megadott bankkártyákkal. A vádirat szerint a polgármester ezeket a tényeket hamisan foglalta a visszadátumozott közokiratba.

A volt polgármestert keddi tárgyaláson sikkasztás és közokirat-hamisítás miatt másfél millió forintos pénzbírságra ítélték, a megállapításokkal nem ért egyet, az ítélet ellen fellebbezést nyújt be.