Fáklyás felvonulással és ünnepi műsorral emlékszik Harkány

Helyi - szerző: HH

Kedden, azaz március 14-én emlékszik Harkány a tavaszi ifjakra. A programok között fáklyás felvonulás és az iskolások műsora is szerepel.

 

Az ünnepi programsorozat délután negyed ötkor, csendes megemlékezéssel és koszorúzással veszi kezdetét Kovách Antal hadnagy sírjánál a terehegyi református temetőben.

 

Az est a művelődési házban 17 órakor polgármesteri köszöntővel, majd a Kitaibel Pál Általános Iskola diákjainak műsorával folytatódik, háromnegyed hatkor pedig fáklyás felvonulás indul a református templomig, ahol Munkácsy Albert emléktábláját koszorúzzák meg.