Fél éven át tartó fokozott ellenőrzés indul

Baranya - szerző: HH

Fél éven át még inkább számíthat arra, hogy különösebb ok nélkül megállítják. Az útszéli fokozott ellenőrzésekről az országos rendőrfőkapitány rendelkezett.

 

Az épp aktuális rendőri vezető, dr. Balogh János aki szeptember 7. és 2021. március 6. között Baranya mellett Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú, Somogy, Szabolcs és Zala megye területén is ilyen intézkedéseket akar látni.

 

A célok közt csak a szokásos, nagy vonalakban felvázol általános és semmitmondó frázisokat fogalmaztak meg, mint a közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a jogsértő cselekményeket megelőzése, felderítse, megszakítása.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.