Feljelentés született az éveken át tartó becsmérlés megállítása érdekében

Helyi - szerző: HH

Az éveken át tartó zaklatásnak, becsmérlésnek, családja inzultálásának tenne pontot a végére Baksai Endre Tamás azzal, hogy jogi útra tereli kihívójának készülő, ám az utolsó pillanatban meghátráló zaklatójának közösségi oldalakon végzett tevékenységét.

 

 

Többnyire egy fürdőből távozó vállalkozóhoz kötődő bosszúcsoportban jelentek meg azok a posztok, melyekkel vélhetően politikai előnyt akart magának kovácsolni Varga László, és melyek közül több Harkány első embere szerint már nem csak közmegbizatásával, hanem családjával és magánéletével is kapcsolatosak. Mint Baksai Tamás közösségi oldalán is leszögezi, napi szinten becsmérel mind engem, mind kollégáim, mind a városért végzett munkánkat. Próbáltam nem tudomást venni róla – csak az elért eredményekkel foglalkozni-, de elég volt. Hozzáteszi: Harkányért, a haladásért végzi a munkáját becsülettel, nem pedig valaki ellen irkál éveken keresztül valótlan és sértő posztokat.

 

Miután egyértelművé vált, hogy annyi év készülődés után zaklatójuk végül nem is indul polgármesterjelöltként a június 9-én esedékes helyhatósági választásokon, Baksai Endre Tamás a város nyugalma és családja békéje érdekében jogi eljárást kezdeményezett. Az eljárás talán közelebb juttatja Harkányt ahhoz, hogy a közhangulatot ne rombolják agresszorok öncélú féligazságokkal, manipulatív hazugságokkal és csibészségekkel.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.