Feszült orosz-amerikai viszony

Nagyvilág - szerző: HH

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke bírálta a Szíriába irányuló orosz fegyverszállításokat, amelyekről a napokban adott hírt a The New York Times.

A hajók ellen bevethető manőverező robotrepülőgépek Szíriába szállításáról hozott orosz döntés “rosszul időzített és szerencsétlen” volt, amely csak bátorítja Bassár el-Aszad rendszerét, és “meghosszabbítja a szenvedést” az arab országban – közölte Martin Dempsey tábornok. Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter is arra intette Oroszországot, vizsgálja felül a Szíriának való katonai segítségnyújtást. A Pentagon két illetékese a The New York Times-ban megjelent értesülésre reagált, amely szerint Oroszország nemrégiben Jahont (másik nevén Oniksz) típusú, hadihajók ellen bevethető, korszerűsített manőverező robotrepülőgépeket szállított Szíriába. A szóban forgó fegyverek a hangsebesség két és félszeresével tudnak repülni, hatótávolságuk 300 kilométer. Nehéz lefülelni, és még nehezebb lelőni őket, vagyis hatékony eszközök ahhoz, hogy távol tartsák a hadihajókat a szíriai partoktól – mondta Nick Brown, a Jane’s International Defense Review katonai szaklap szerkesztője.

Megfigyelők szerint erre abban az esetben lenne szüksége a szíriai vezetésnek, ha a nyugati országok úgy döntenének, repüléstilalmi övezetet létesítenek Szíriában, és a tilalom betartatásában kulcsszerepük lenne a Földközi-tengeren állomásozó hadihajóknak.

Vlagyimirt Putyinnal az elmúlt héten John Kerry amerikai külügyminiszter, David Cameron brit és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő is találkozott már, hogy megvitassák a szíriai helyzetet. A hét nap alatt harmadik Szíriával kapcsolatos magasrangú találkozó azt jelzi, hogy a Nyugat intenzíven keresi a megállapodást Moszkvával, amely eltérően ítéli meg a helyzetet.

Oroszország ellenzi, hogy a Bassar Aszaddal szembeszállt lázadók külföldről kapjanak katonai támogatást, ahogyan azt London és Washington szorgalmazza. Moszkva így lényegében a szíriai elnök támogatójává vált, bár az orosz fél hangsúlyozza, hogy nem Aszad hatalomban tartásán fáradozik, csak azon, hogy a váltás, ha szükséges, akkor az ellenzék és a vezetés közötti tárgyalások útján, közvetlen külföldi beavatkozás nélkül valósuljon meg, lezarandó a harmadik éve tartó, eddig hetvenezer életet követelő polgárháborút.Putyin május elején a Moszkvában járt amerikai külügyminiszterrel arról állapodott meg, hogy a következő hetekben konferenciát tartanak Genfben a szíriai helyzet megvitatására. Ugyanakkor az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov közölte, egyelőre nem tudni, hogy Putyin jelen lesz-e a találkozón.
(kontroll/index)