Harkányba látogatott a régió fejlesztési biztosa

Helyi - szerző: HH

Harkányba látogatott hétfő délután a térség országgyűlési képviselője és a Dél-dunántúli régió fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Nagy Csaba és Móring József a megye azon fejlesztési területeit nézték át, melyeknél a kormány közreműködése szükséges.

 

Mint Baksai Endre Tamás polgármester jelezte, a találkozó alkalmával áttekintették az elmúlt időszak fejlesztéseit és a Harkány előtt álló lehetőségeket, tervezett lépéseket is.

 

A Dél-dunántúli régió fejlesztésének közelmúltban kinevezett kormánybiztosával a választókerület településeit látogatták meg a mai napon – tájékoztatta a térség országgyűlési képviselője az Új Harkányi Híreket. Nagy Csaba hozzátette: fontosnak tartja, hogy Móring József egységes képet kapjon a térségről, a jövőbeni fejlesztési elképzelésekről és lehetőségekről, ezért is volt fontos a harkányi és siklósi látogatás. Ezek során áttekintették, hogy milyen fejlesztések történtek a fürdőben és a várban.

 

A találkozó alkalmával nagyvonalakban szó esett a harkányi fürdő üzemeltetésének kérdéseiről is az európai energiaválság kapcsán, illetve párbeszéd indult a jövő fejlesztéseiről, a fenntartható üzemeltetésről. Ez egy folyamat legeleje – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője, hozzátéve, bízik benne, hogy a következő években a helyiek is láthatják az ezzel kezdődő munka eredményét.