Beismerte a lopásokat a harkányi besurranó

Helyi - szerző: HH

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, akit azzal gyanúsítanak, hogy Harkány területén több lopást is elkövetett.

 

Kétrendbeli lopás, valamint lopás kísérlete miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 53 éves vokányi nő ellen, aki július 31-én délután Harkányban besurrant egy apartmanba, ahonnan ellopott egy övtáskát, a benne lévő pénztárcával, személyes iratokkal, valamint 150 ezer forint készpénzzel együtt.

 

A nyomozók a nőt több olyan vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják, amelyet Harkány területén követtek el. A hatóság szerint július 15-én egy házba is lopni ment, ám éppen az előszobában felakasztott táskába nyúlt bele, amikor az otthon tartózkodó tulajdonos megzavarta.

 

Pár nappal később, július 18-án újra próbálkozott, ekkor egy házból el is tulajdonított egy autóstáskát, valamint egy pénztárcát, iratokkal, készpénzzel együtt, csaknem félmillió forint értékben.

 

A rendőrség most fejezte be a vizsgálatot, az iratokat átadta az ügyészségnek, ahol tovább folytatódik a papírmunka.

 

Az akkor még csak olvasóink által jelzett lopásokról és a többi harkányi bűncselekményről itt írtunk korábban.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.