Harkányi gyermekkorát idézi fel a festő a most megnyílt tárlat alkotásaival

Helyi - szerző: KT

Kordt Irén harkányi gyermekkorát örökítette meg azokon a műveken, melyek tárlata szombat délután nyílt és július közepéig tekinthető meg a volt bolgár múzeumban.

 

 

Kordt Irén 1948 született Kémesen, Harkányba – ahol édesapja pályamester volt – 1952-ben költözött családjával. Gyermekkorát 1968-ig itt is töltötte, ezt követően Drezdába költözött. Itt idegenvezetőként és tolmácsként dolgozott, majd a vöröskeresztnél lett ápoló, később pedig az intézmény vezetője.

 

Nyarait azonban azóta is minden évben Harkányban tölti. Ez köszön vissza műveiből is, melyeken azt örökítette meg, hogy miként látta és látja Harkányt, a város életének különböző mozzanatait. Mindaz a sok élmény, melyet Harkányból elvittem magammal, az több volt, mint egy zsák pénz – fogalmazott.

 

Irénke néni saját bevallása szerint szereti környezetében észrevenni azokat a dolgokat, melyeket mások feleslegesnek tartanak, de ő új életet tud rájuk varázsolni. A Drezdában huszonöt éve általa létrehozott kreatív műhely is ezt hirdeti, adja tovább a fiataloknak.

 

Mint mondta, munkája során múzeumvezetőként is a legnagyobb mesterekkel találkozott. Tanult tőlük, inspirálták az alkotásban, de mindig szertett új technikákat is kipróbálni. Mindez tetten érhető most bemutatott munkáinak széles vertikumában is.

 

A kiállítás szombati megnyitóján a harkányi legendát feldolgozó festményét a tárlatnak otthont adó művelődési központnak adományozta, mellyel kapcsolatban Alsó Tamás, az intézmény vezetője leszögezte: a kiállítás július 12-ig tekinthető meg, a festmény ezt követően méltó helyre fog kerülni.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.