Hobbiból letarolta a kukoricát, de szétesett a szekér

Baranya - szerző: HH

A Pécsi Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt indult büntető ügyben az eljárást felfüggesztette és közvetítői eljárásra utalta azzal az elkövetővel szemben, aki gépkocsijával egy kukoricásban autózott.

 

A fiatal férfi gépkocsijával hobbi szinten szokott földes utakon terepautózni. Nem volt ez másként október 1-jén este sem, amikor Pogány mellett behajtott egy mezőgazdasági területre. A lábon álló kukoricát letarolta, mellyel 70 ezer forint kárt okozott.

 

Miközben a kukoricásban cikázott, a kocsi sajnos szétesett: elvesztette első lökhárítóját, visszapillantó tükrét, valamint rendszámát is.

 

Ezeket a roncsdarabokat találta meg másnap a mezőőr, aki a pusztítást is észlelte. Ennek alapján a férfi beazonosításra került, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.

 

Tekintettel arra, hogy mind az elkövető, mind a sértett kérte a közvetítői eljárásra utalást, ezért a Pécsi Járási Ügyészség az eljárást felfüggesztette és az ügyet közvetítői eljárásra utalta.

 

A közvetítői eljárás lefolytatásának akkor van helye, ha a gyanúsított, illetve a sértett indítványozza annak lefolytatását, illetve ahhoz hozzájárul, a gyanúsított beismerő vallomást tesz, valamint  a bűncselekmény jellegére, a gyanúsított személyére is tekintettel a bűncselekmény következményeinek jóvátétele várható. Amennyiben a közvetítői eljárás eredményes lesz, úgy az elkövetővel szemben az eljárást az ügyészség megszünteti.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.