Ingyenes KRESZ-vizsga?

Életmód - szerző: KT

Jogosítvánnyal rendelkezők frissíthetik tudásukat, jogsira most készülők bónnal könnyíthetik dolgukat. Nem maradnak ki a jóból az iskolások sem, akik felkészülhetnek az éles közlekedési helyzetekre. Mindehhez nem kell más, mint internetkapcsolat és szabadidő.    

 

A tanulok.hu felületén a negyedik, hatodik, hetedik, kilencedik és tizedik osztályosok számára érhető el ismeretanyag kiegészítve egy módszertani csomaggal azon pedagógusok számára, akik ilyen jellegű képzést kívánnak diákjaiknak nyújtani.    

 

A kreszfelfrissito.hu-n a jogosítvánnyal már rendelkezők számára érhető el online programcsomag, ahol olyan ismeretekhez juthatnak, melyeket vagy még nem ismernek az elmúlt 8 év módosításai közül, vagy már elfelejtettek. Aki regisztrál, és elvégzi ezt a KRESZ-tanfolyamot, jogosult lesz rá, hogy belekerüljön abba az ötvenezres létszámba, amelyben mindenkinek jár egy-egy bón. Ez ugyan nem helyettesíti az elméleti képzést, de jelentkezni lehet vele a vezetői engedély megszerzésére hirdetett tanfolyamokra.