Itt vannak a legújabb wellness- és gyógyfürdő-fejlesztések

Helyi - szerző: GR

Pályázati források táplálják országszerte az egészségügyi szolgáltatások javítása érdekében végzett fejlesztéseket, a gyógyászati részlegek, orvosi kutatóközpontok, gyógyfürdőfejlesztések lendülete egyelőre nem lankad.

A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Pápán az elmúlt esztendőben − a 2003-tól működő − Gyógy- és Termálfürdőben zajlottak jelentős komplexumbővítő fejlesztések. A beruházási munkálatok még tavaly januárban indultak: az uniótól nyert források segítségével a strand további gyermek- és felnőttmedencével, valamint óriás csúszdával egészült ki, majd elkészült az új, 1500 négyzetméteres, kétszintes, a legmodernebb eszközökkel felszerelt gyógyászati részleg is, ahol idén januártól rehabilitációra várják a régió mozgásszervi és reumás betegeit. A központ megvalósulásával a korábbi, évi 20-22 ezer kezelés helyett közel 110 ezer gyógykezelést tudnak elvégezni. A teljes fürdőberuházás összköltsége 1 milliárd 71 millió forintot tett ki, ebből közel 428,5 millió forint volt az unió és a magyar állam által nyújtott támogatás.

A beruházás során jelentős műszaki fejlesztés is megvalósult a létesítményben, melynek eredményeként tavaly nyártól a korábbi gáz helyett már alternatív energiát termelő pelletkazánok biztosítják a Várkertfürdő hőenergia-igényét. Az új, korszerű fűtőmű szintén pályázati pénzből épült: ehhez a projektet megvalósító Jákófa Kft. nyert 127 millió forintos támogatást a Környezet és Energia Operatív Program keretében. A beépített kazánok felső kategóriás készülékek: összteljesítményük 1,5 MW, egymástól függetlenül üzemeltethetők, teljesen automata működésűek, hatásfokuk 90 százalékos, károsanyag-kibocsátásuk pedig a határérték töredéke.

Az egészséget adó és megőrző őselem

Az elmúlt év júliusában indult el a harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórház fejlesztése, a „Harkányi gyógyvíz − egészséget adó és megőrző őselem” elnevezésű beruházási program keretében. A projekt alapötlete már 2007-ben megszületett, de többször módosítani kellett a fejlesztéshez kapcsolódó konzorciális megállapodást, ami végül is 2010 nyarán létrejött Harkány város önkormányzata, a Gyógyfürdő Zrt. és a Gyógyfürdőkórház között. A projekt Harkány gyógyhellyé válását célozza, aminek keretében bevezetik például a pikkelysömörben szenvedő betegek hatékony, balneológiai kezelését, illetve a gyógyítási eljárás fejlesztését, kiterjesztését, az itteni egyedi gyógyvíz hatására építve.

Két év alatt megújul a kórház és a gyógyfürdő egy-egy része, továbbá a két létesítményt összekötő Zsigmondy sétány, s az eddiginél jóval magasabb színvonalú szolgáltatásokat is bevezetnek. Az épületfejlesztések során átalakítják a mozgásszervi szakintézményként működő és a kórház balneológiai épületegyüttesét: itt 45 új szoba, több kiszolgálótér, 400 adagos főzőkonyha és étterem is helyet kap majd, de korszerűsítik a használaton kívüli medencecsarnokot, elvégzik a nyílászárók cseréjét és a hőszigetelést, valamint az akadálymentesítést.

A gyógyfürdőben egy új wellness-medence és a felújítások nyomán két, télen is használható ásványvizes medence szolgálja a kikapcsolódást. A két ütemben történő beruházás keretében megújuló Gyógyfürdőkórház évente kétezer pánciensnek nyújt majd enyhülést. A beruházás teljes költsége 1,55 milliárd forint, amihez 726 millió forint támogatást nyert el a projektet lebonyolító konzorcium.

Balatonfüred sem marad ki

Rövidesen Balatonfüreden is elindulnak az egykori Huray piac déli − 1,8 hektáros, jelenleg kihasználatlan − területén egy új orvosi kutató- és gyógyászati központ munkálatai. Amint azt lapunknak Lőrincz Sándor, a fejlesztésre létrejött „Gyógyközpont” Gyógyászati Kutató és Szolgáltató Központ Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az önkormányzattól bérelt telken több mint 2000 négyzetméter hasznos alapterületű orvosi gyógykomplexum épül, melyben korszerű diagnosztikai eljárásokon alapuló orvos-gyógyászati és táplálkozástudományi kutatómunkát fognak végezni. A fejlesztést a cég valósítja meg, szorosan együttműködve több fővárosi és vidéki orvosegyetemmel, valamint kórházzal, közte a helyi a szívkórházzal.

Az igazgató kifejtette: a Balatonfüreden megvalósuló beruházás célja, hogy az EU egészségügyi stratégiájában és a Semmelweis tervben megfogalmazott, diagnosztikai szűrésekre vonatkozó ajánlások alapján célzott szűrővizsgálatokkal lehetővé váljon már a betegségek kialakulásának korai fázisában a különféle egészségügyi kutatások adatbázisának szélesítése, az egyes népbetegségek és azok okainak komplex vizsgálata, valamint a diagnosztizált mérési eredmények alapján az összefüggések mélyebb elemzése. Az 1,7 milliárd forint összköltségű beruházás megvalósításához a társaság az ÚSZT keretében 860 milliós támogatást nyert. A 2013. június végi átadással tervezett létesítménnyel több mint harminc új egészségügyi kutatói munkahely jön létre.

A helyhatóságtól kapott információk szerint a területen az elkövetkező években további beruházásokat terveznek, melyek között a fejlesztés következő ütemében − öt éven belül − egy wellness-részleggel kialakított gyógyszálló, egy konferencia-központként is használható színházterem és egy 350 férőhelyes mélygarázs tervei is szerepelnek.

2012. február 5.  Szilágyi Eta (Napi Gazdaság)