Kilencmilliárdos pályázatba illesztenék a gyógyfürdő új épületét

Helyi - szerző: KT

Magyar részről a fürdő lesz a projekt helyi koordinátora annak a nemzetközi pályázatnak, mely kidolgozásának szándékáról az elmúlt hónapokban döntött a város képviselő-testülete.

 

 

A Harkány-Lendva-Prelog együttműködés keretében korábban köttetett megállapodás egy uniós támogatással bíró, magyar-szlovén-horvát projektet hivatott életre kelteni.

 

A kétkörös pályázati munka elején a felek együttműködésének alapja most az, hogy tartalommal töltsék meg a projektet, melynek felső keretösszege kilencmilliárd forint nagyságrendű. A felek által ebből felhasználható pontos összeg a pályázat konkrét tartalmának kiírása után lesz megállapítva, melyet a felek a rendelkezésre álló önerő összegéhez mérten alakítanak ki.

 

Be kell mutatni, mit szeretnénk megvalósítani

 

A kétkörös pályázati rendszer lényege, hogy először magát a programot dolgozzák a felek ki. Ha a benyújtott javaslatot méltónak tartja az iránytó hatóság, hogy abból konkrét pályázat legyen, akkor ítéli meg a támogatási összeget és kezdődik a második kör, a megvalósítás szakasza.

 

A fürdő igazgatósága lett megbízva azzal, hogy ezt az ügyet sikerre vigye – mondta Baksai Tamás. Harkány polgármestere jelezte, hogy a pályázati szakasz első körének elején állunk: a pályázati partnereket felkutatták, és lefolytatták az előkészítő tárgyalásokat, Kecskeméthy Pál pedig aláírta az együttműködést rögzítő dokumentumokat.

 

Az alpolgármester kiemelte: a fürdő vezetése pénzügyi és jogi kötelezettségvállalás nélkül képviseli az önkormányzatot, csupán operatív munka hárul rájuk.

 

Operatív munka alatt az olyan feladatokat kell érteni, mint az egyeztetések szervezése és lebonyolítása, koncepciók és a költségvetés elkészítése, illetve a munkában résztvevő szakmai kör bővítése.

 

Új irány jelent meg a lehetőség által

 

A pályázat kiváló lehetőség a harkányi gyógyfürdő nagy volumenű fejlesztésre, egy új gyógyfürdőépület létrehozására – fogalmazott Baksai Tamás. A polgármester ezt a pályázat lehetséges irányait taglalva jelezte.

 

Mint korábban kitért rá, részletekről korai lenne beszélni, jelen lépésben csupán azokat a fejlesztési lehetőségeket keresik, mely irányába a pályázat tartalommal való megtöltése során indulhat a város.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.