Kampány: bírósági ügy és NAV-eljárás is indult a héten

Baranya - szerző: HH

Rágalmazás miatt egy nyilvános fórumon elhangzottak után, valamint a felhasznált anyagok miatt is eljárás indult a baloldali kampány során.

 

 

A főként baloldali tagokat tömörítő mohácsi vöröslogós szervezet által delegált polgármester- és képviselőjelölt mögé csoportosuló egyik ellenzéki tag nagy nyilvánosság előtt bűncselekménnyel való vádaskodása miatt bírósági eljárás indult.

 

A csoport kampányanyagában is törvénysértés érhető tetten, annak egyes elemeit ugyanis jogosulatlanul használták fel politikai célra – emiatt az illetékes hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami szintén elindította az eljárást.

 

Harkányban eddig példa nélküli módon a kampányidőszak választási illetve közéleti eseményeinek jelentős hányadát jogsértések teszik ki. A legutóbb indult ügyek a választások előtt már nem zárulnak le, érdemi nyomozati cselekmény nem fog történni, ennek értelmében ítélet vagy döntés nem várható.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.