Kihirdették a felvételi ponthatárokat

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Szerda este nyilvánosságra hozták a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi ponthatárait. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 112 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára, és ki hol kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben.

 

Több nagyvárosban már délután beindult az úgynevezett Pont Ott Parti. Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára azt mondta, izgalmas és sikeres perióduson vannak túl: 78.900 jelentkezőt vettek fel, 3 ezerrel többet, mint tavaly. Ha a jelentkezők számához viszonyítjuk a felvettekét, akkor többen boldogok, mint szomorúak – jegyezte meg Bódis József, hozzátéve: akiknek nem sikerült bejutniuk a felsőoktatásba, még pótfelvételizhetnek.

 

Állami támogatással mintegy 62 ezren, míg önköltséges formában csaknem 17 ezren tanulhatnak tovább. A nagy többséget az elmúlt évekhez hasonlóan alapképzésre vették fel: csaknem 54 ezer jelentkezőt. Osztatlan képzésben több mint 7 ezren, mesterképzésben 11 ezren vehetnek részt az ősztől .

 

Alap- és osztatlan képzésre a legtöbb, csaknem 6 ezer jelentkezőt az Eötvös Loránd Tudományegyetem vette fel. Ugyanakkor nagy vidéki intézmények is az első tíz közé tudtak jutni: a második a Debreceni Egyetem, a harmadik a Szegedi Tudományegyetem, az ötödik a Pécsi Tudományegyetem lett. A negyedik helyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szerezte meg.

 

A legmagasabb ponthatárokat felvonultató szakok között a mechatronikai mérnöki, az ápolás és betegellátás (gyógytornász), valamint a nemzetközi biztonság- és védelempolitika szerepel. Mechatronikai mérnök alapszakon például 440 volt a ponthatár a BME-n, és 463,7 az átlagpontszám a lehetséges 500-ból. Ami a mesterképzéseket illeti, ott pszichológiára vették fel a legtöbb jelentkezőt, mintegy 560-at. Második a vezetés és szervezés, harmadik a kommunikáció- és médiatudomány, negyedik a nemzetközi tanulmányok szak.

 

A felvételizők többsége, csaknem 86 százaléka már elektronikusan, ügyfélkapuval hitelesítette a jelentkezését. A szerdán kihirdetett ponthatárok, a felvételizőknek kiküldött sms-ek még nem hivatalosak, a hivatalos besorolási döntés augusztus 5-éig születik meg. Azok, akik most nem felvételiztek vagy nem jártak sikerrel, részt vehetnek a pótfelvételiben. Ezt a felvi.hu-n hirdetik meg jövő hétfőn. A jelentkezési és hitelesítési határidő augusztus 7-e, a ponthatárokat augusztus 26-án állapítják meg. Pótfelvételizni kizárólag elektronikus úton, egyetlen helyre lehetséges, a meghirdetett képzések nagyrészt önköltségesek.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.