Központosítanák a menzákat

Gazdaság - szerző: HH

Az iskolai, óvodai és munkahelyi étkezdék működését is központosítanák, ugyanis a normatív támogatásért cserébe meghatároznák, hogy pontosan mit és hogy csináljanak a konyhákon.

 

Az is központi utasítás alapján dőlne el, hogy kik kaphatnak hosszútávú közétkeztetési szerződéseket.

 

Magyarországon két éve 58 milliárd forintot, míg tavaly 70 milliárdot költöttek közétkeztetésre, ami Európában a legalacsonyabb, adagonként nagyjából 200 és 400 forint közötti támogatást jelent – írta a Magyar Nemzet. Mivel a 2015-ös jelentésben is ezt a problémát fogalmazták meg, javulásról az utolsó menzareform óta nem beszélhetünk – szögezi le az előterjesztés.

 

A mostani reformra 150-200 milliárdos állami és uniós forrás állna rendelkezésre, majd ez évente 15-20 milliárddal emelkedne. Ez függ attól a pontrendszertől, amit a NÉBIH 2015 óta vezet és ami a támogatás mértékét is meghatározná ezentúl.

 

A Magyar Nemzet információi szerint a központosított rendszer nyertese az utóbbi években komoly terjeszkedésnek indult Hungast Holding lehet, aki felvásárolta az egyik piacvezető Elamen Zrt. 51 százalékos tulajdonát, és nemrég vételi ajánlatot tettek az utalványos piacról kiszorított Sodexo Magyarországra is.