Lassíts tízezrekért – itt biztosan fognak mérni

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Íme a lista, augusztusban hol kell egészen biztosan lassítanunk, hogy megússzuk a több tízezres büntetéseket.

Ha megtörtént a baj, egy-két hónap és jön a csekk, amit 30 napon belül kell befizetni. De mi történik, ha mégsem? A gyakorlat szerint ezután 3-4 hónapig is türelmes lehet a cég, mire kapunk egy bírósági értesítést, hogy szerintük eleget gyűjtöttünk és türelmük fogytán mihamarabb szeretnék megkapni a pénzüket. Ez az értesítés valójában arról a pénzbírság átváltoztatásáról szól, aminek a tárgyalás időpontja benne foglaltatik. Az a határnap a végső: ha az utolsó pillanatban sem mutatjuk be a végül mégiscsak befizetett csekket, irány a dutyi – szól a bíróság levele. Ha még mindig dacolunk, ezt követően egy hónap és hozza a postás a büntetés megkezdésének napjáról szóló írást – jobb esetben egy csekkel, amit még mindig befizethetünk. Ha a nagy idegeskedésben elfogyott a pénzünk és nem fizetünk az utolsó levél kézhezvételétől számított néhány napon belül, úgy készüljünk, hogy nagyjából 5000 Ft/nap díjszabással kényszerpihenőre megyünk. Tudta, ha Harkányon 50 helyett 70 kilométres óránkénti sebességgel megy át, mindössze egyetlen percet spórol? Szeptemberben sorra vesszük, hogy úszhatjuk meg a büntetést, és melyek a legfelkapottabb lesállások.

augusztus 6. (kedd)

08.30-10:00 Szalánta, Hunyadi utca 38
10:15-11:00 58-as út Katalin-puszta, Turony-Szalánta
11:15-12:15 Túrony, Kossuth utca 44

augusztus 8. (csütörtök)

14.30-15:15 Nagyharsány, Beremendi út; 568/2 hrsz
15.30-16:15 Nagyharsány, Petőfi Sándor utca 2
16.30-17:00 5701-út Göntér, Siklós-Nagyharsány
17:15-18:00 5701-út Siklós, bevezető-Árkos u. kereszt.

augusztus 12. (hétfő)

08.30-10:00 Szalánta, Hunyadi utca 38
10:15-11:00 58-as út Katalin-puszta,Turony-Szalánta
11:15-12:15 Túrony, Kossuth utca 44

augusztus 14. (szerda)

08.30-10:00 Nagyharsány, Petőfi Sándor utca 2
10:15-11:00 5701-út Göntér, Siklós-Nagyharsány
11:15-12:15 5701-út Siklós, bevezető-Árkos u. kereszt.

augusztus 15. (csütörtök)

08.30-10:00 58-as út Bolgár temető, Harkány-Turony
10:15-11:00 Harkány, Kossuth utca 103.
11:15-12:15 Harkány, Petőfi utca 42.

augusztus 22. (csütörtök) 08.30-19:00 TISPOL* terv szerint
augusztus 23. (péntek) 08.30-19:00 TISPOL* terv szerint
augusztus 24. (szombat) 08.30-19:00 TISPOL* terv szerint

augusztus 26. (hétfő)

08.30-10:00 Szalánta, Hunyadi utca 38
10:15-11:00 58-as út Katalin-puszta, Turony-Szalánta
11:15-12:15 Túrony, Kossuth utca 44
13.30-14:15 58-as út Bolgár temető, Harkány-Turony
14.30-15:15 Harkány, Kossuth utca 103
15.30-16:15 Drávaszabolcs, Köztársaság tér 1
16.30-17:00 Harkány, Petőfi utca 42.
17:15-18:00 Siklós, Hakányi út 11

augusztus 27. (kedd)

08.30-10:00 Kémes, Kossuth 22.
10:15-11:00 Vajszló, Batthyány utca 25/2
11:15-12:15 Csányoszró, Kossuth 67.
13.30-14:15 Sellye, Köztársaság tér /Tornyos Pékség
14.30-15:15 Páprád, Fő utca
15.30-16:15 Bogádmindszent, 5801-es út
16.30-17:00 Vajszló, Széchenyi utca 18
17:15-18:00 Kémes, Vértanúk utca 4

augusztus 30. (péntek)

08.30-10:00 Villány, Baross Gábor u 9.
10:15-11:00 Villány, Virágosi út 20.
11:15-12:15 Magyarbóly, Kossuth utca 14.
13.30-14:15 Beremend, Kossuth utca 1
14.30-15:15 Nagyharsány, Beremendi út; 568/2 hrsz
15.30-16:15 Nagyharsány, Petőfi Sándor utca 2
16.30-17:00 5701-út Göntér, Siklós-Nagyharsány
17:15-18:00 5701-út Siklós, bevezető-Árkos u. kereszt.


TISPOL: Nemzetközi, statisztikán alapuló akciósorozat, egész nap fokozott ellenőrzésekre, állóellenőrzésekre kell számítani.