Láthatóan leálltak a munkálatok Szalántán, az önkormányzat hallgat

Baranya - szerző: HH

Látványosan leálltak az aszfaltozási munkálatok Szalántán – jelezte több olvasónk is az elmúlt napokban. Csütörtökön a gépek elszállításába kezdtek, az önkormányzat napok óta hallgat a történtekről.

 

Csütörtökön a Strabag hátrahagyott gépének elszállításáról küldtek képet olvasóink.

 

Szalántán egy éve zárták le a térség verőerének számító 58-as számú főút egyik felét csatornázási munkálatok miatt. Az azóta félpályán engedett forgalom mellett megkezdődtek az ideiglenes majd véglegesnek szánt helyreállítási munkák, azonban egy-egy nagyobb szakasz kivételével azóta sem fejezték be az utat, ráadásul az út ismét fel van bontva.

 

Februárban még a választások előtti, májusi befejezéssel számoltak, amire a főút burkolatának végleges, aszfaltos helyreállítása is meg fog történni – igaz, csak az érintett forgalmi sáv szélességében.

 

Mivel korábban azt a meg nem erősített információt kaptuk, hogy az aszfaltozást végző cég májusban levonul a munkaterületről, megkerestük az illetékeseket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy jelenleg milyen fázisában tartanak a munkálatok illetve várhatóan mikor lesz kész a térség legfontosabb útját egy éve bénító beruházás, de az önkormányzat a héten nem volt hajlandó kiállni a nyilvánosság elé a történtekkel és a kérdésekkel kapcsolatban. A törvényi garanciák miatt napvilágra kerülő részleteket oldalunkon tesszük majd közzé.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.