Megérkezett az első máltai gép a pogányi repülőtérre

Baranya - szerző: HH

Kedd reggel megérkezett Máltáról az Universal Air az első járata a pogányi repülőtérre, mely ezentúl rendszeresen fogadja és indítja a légitársaság járatait.

 

az Universal Air máltai járata Pogányban

 

Az eredetileg 82 személyes, 12 éves, turbólégcsavaros Bombardier 14 órakor indul is vissza a két és fél órás úton a szigetre, ahonnan rendszeres vendége lesz a térség – jelenleg leginkább csak hobbicélú – repterének.

 

Úgy tudni, a máltai székhelyű, mindössze néhány hónapja Romániát és Izraelt is hasonlóképp összekötő cég Málta mellett Münchenbe is tervez járatokat indítani Pogányból, de a menetrendről nem tudni semmit, azok rendjét zárt körben tervezik bejelenteni.

 

 UPDATE  Kedd délután bejelentették amit már eddig is tudni lehetett, Pécs polgármestere zárt körben, konkrétumokat mellőzve megerősítette a légitársaság törekvéseiről szóló hírt, miszerint az Universal Air Münchenbe és Máltára indít majd járatokat. Azt azonban ő sem tudta megmondani, hogy mikortól és milyen gyakorisággal. A cikkünk megjelenésekor honlapját sem üzemeltető légitársaság szerint hamarosan már lehet jegyeket is venni, májusban pedig a Korfura induló járatot jelentenék be.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.