Megújult a drávaszabolcsi iskola tornaterme

Baranya - szerző: HH

Költségvetési keretéből finanszírozta a Mohácsi Tankerületi Központ a Drávaszabolcsi Körzeti Általános Iskola tornatermének 5,5 millió forintos felújítását. Az épületrész ünnepélyes átadására múlt héten került sor.

 

 

Käszné Lebő Zsuzsanna, a Mohácsi Tankerületi Központ igazgatója a helyszínen tartott beszédében kiemelte, hogy a tankerület fontosnak tartotta a tornaterem felújítását, mely során új tetőfólia és cserép, új álmennyezet, korszerű energiatakarékos világítás valósult meg.

 

Hekler Szilárd intézményvezető hozzátette, hogy az elmúlt 15 évben nem volt ilyen jelentős felújítás az épületben és kifejezte reményét, az elkövetkező évtizedekre intézményükben biztosított a diákok megfelelő körülmények között megvalósítható testmozgása, valamint a közösségi rendezvények is méltó helyet kapnak.

 

A munkálatok szeptemberben kezdődtek és az ősz folyamán be is fejeződtek, így a diákok és pedagógusok a megújult tornateremben folytathatják az idei tanévet.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.