Megválasztották Juhász Imrét

Belföldi hírek - szerző: GR

(fotó: MTI / Beliczay László)

Alkotmánybíróvá választotta a parlament hétfőn Juhász Imrét, a Független Rendészeti Panasztestület elnökét.

A jelöltre – akit április 3-i hatállyal választott meg az Országgyűlés – 286 képviselő igennel, 12 nemmel szavazott a titkos voksoláson. 

A frakciók korábbi közlése szerint a Fidesz-KDNP mellett a Jobbik támogatta megválasztását, míg az MSZP-frakció nem vett rész abban. A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független országgyűlési képviselők előre jelezték, hogy távol maradnak az új alkotmánybíróról szóló szavazástól, a Párbeszéd Magyarországért független képviselői pedig a szavazólapot sem vették fel.

Az eredmény kihirdetése után Juhász Imre – akit a KDNP jelölt a posztra – esküt tett, és aláírta az esküokmányt.

Az új alkotmánybíró megválasztására azért volt szükség, mert a második alkotmánybírói ciklusát töltő Holló András áprilisban betölti a 70 éves felső korhatárt, így távozik a testületből.

Juhász Imre az ELTE jogi karán oktat polgári eljárásjogot, részt vett a 2006-os rendőri törvénysértéseket feltáró Civil Jogász Bizottság munkájában, 2010 óta a Független Rendészeti Panasztestület elnöke.

Az Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság a kormánypártok javaslata alapján múlt kedden jelölte őt alkotmánybírónak. Az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén a testület Fidesz-KDNP-s és jobbikos tagjai támogatták a jelöltet, a szocialista és független ellenzéki képviselők nem vettek részt a meghallgatáson, valamint a szavazáson.

Juhász Imre meghallgatásán egyebek között az alaptörvény védelme, valamint a történeti alkotmány, illetve az emberi jogi szemlélet hangsúlyosabb alkotmánybírósági megjelenítésének fontosságát emelte ki, továbbá szót emelt az elszakított nemzetrészek, a határon túli magyarok jogainak megóvása érdekében.

(forrás: MTI)


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.