Megvan a megoldás Cipruson, de vajon kinek fog ez tetszeni?

Gazdaság - szerző: GR

Elvben nem lesz egyszeri adó Cipruson, így arról nem kell szavaznia a nicosiai parlamentnek, hanem egy „mesterséges” bankcsőddel oldják meg a pénzintézetek feltőkésítését. Valójában azonban ezt a megoldást a legnagyobb betétekkel rendelkezők és a Laiki bank tulajdonosai szenvedik meg.

Hosszú tárgyalások után lezárulni látszik a „ciprusi fejezet” az Európai Unió és az euróövezet örömére. Az euróvöezeti pénzügyminiszterek hétfőn hajnalban hagyták jóvá, hogy a csőd szélére került bankokból a Bank of Cyprusba helyezik át teljes összegben a 100 ezer eurónál kisebb betéteket. Így a kisbetétesek betétei megmenekülnek ugyan, azonban a a befagyasztott 100 ezer euró feletti betétekből fedezik a 10 milliárd eurós mentőcsomag fejében bevállalt 5,8 milliárd eurós saját hozzájárulást.

Az egy héttel ezelőtti módszer helyett, amelyben egyszeri adóval terhelték volna meg a betéteket, egy szimpla bankcsődöt választottak, ahol a nagytőkések fizetik meg az euróövezetben maradás árát. A ciprusi parlament pénteken elfogadott egy törvényt arról, hogy átszervezik az ország bankrendszerét, ezen belül egy jó és egy rossz bankra bontják az ország második legnagyobb pénzintézetét, a Laikit (Cyprus Popular Bank). A éjszaka született egyezség szerint ezt a jogszabályt értelmezik úgy, hogy ne legyen szükség a betétek megadóztatására, amit egyébként a ciprusi parlament keddi ülésén elutasított.

 

Az orosz betétek is megmenekülnek?

A Laikit gyakorlatilag felszámolják, százezer eurónál kisebb betéteit áthelyezik a Bank of Cyprusba (BoC), a szigetország legnagyobb kereskedelmi bankjába. Így ez lesz a jó bank, ami a CPB után hátramarad. Szintén a pénteki bankátszervezési törvény jegyében, illetve arra hivatkozva, hogy az EU-ban csupán a százezer euró alatti betétek élveznek betétbiztosítást, a 100 ezer eurónál magasabb betéteket mindkét bankban befagyasztják, és ebből forrásból fizetik ki a Laiki adósságát illetve tőkésítik fel a BoC-t. Azzal, hogy a pénteken elfogadott törvényre hivatkoznak, a kormány anélkül léphet, hogy a parlament elé kellene vinnie az ügyet.

A CBP betéteseinek megkopasztásával 4,2 milliárd eurót teremtenek elő – jelentette ki Jeoren Dijssebloem, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke. Az EU szóvivője szerint az elfogadott lépéseken túl nem lesz szükség az összes ciprusi bankot érintő adó kivetésére, így azok a nagybetétesek, akiknek a pénze nem a legnagyobbakban volt, megúszhatják a veszteséget. Hírek szerint a BoC-ban például az orosz betéteknek csak öt százaléka volt.

 

Medvegyev élesen bírálta az új válságrendezési tervet

Élesen bírálta az orosz kormányfő a ciprusi bankválság rendezésére jóváhagyott tervet hétfőn, szerinte Cipruson folytatódik a már kiraboltak megkárosítása.

Miután az orosz kormányfő megvitatta helyetteseivel az euróövezeti pénzügyminiszterek döntésének következményeit, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő bejelentette: Vlagyimir Putyin utasítást adott a kormánynak és a pénzügyminisztériumnak, hogy vizsgálják meg a Ciprusnak 2011-ben, 5 évre nyújtott 2,5 milliárd eurós hitel átstrukturálásának lehetőségét.

Peszkov az ITAR-TASZSZ hírügynökséggel közölte: „Vlagyimir Putyin az eurócsoport (övezet) döntését figyelembe véve lehetségesnek tartja a ciprusi elnök és az Európai Bizottság erőfeszítéseinek támogatását a szigetország gazdasági és bankválságának leküzdésére”.

Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes a kormányfő Moszkva környéki rezidenciáján megtartott tanácskozását követően még azt mondta az állami hírügynökségnek: Moszkvában jelenleg abból indulnak ki, hogy Ciprusnak nincs szüksége az orosz segítségre. Azt is közölte, hogy Oroszország csak azt követően dönt arról, hogy támogatást nyújt-e Ciprusnak, ha megvizsgálta az Európai Bizottság, a valutaalap, a ciprusi kormány, a szigetország központi bankja és parlamentje által is elfogadott pénzügyi mentőcsomagot.

Oroszország 2011-ben 5 évre 2,5 milliárd euró hitelt nyújtott Ciprusnak. A szigetország az adósság átstrukturálását szeretné elérni, azt, hogy csökkentsék a 4,5 százalékos kamatot, és a hitel lejáratát 2016-ról tolják ki 2020-ig. Mihalisz Szarrisz ciprusi pénzügyminiszter azonban nem ért el eredményeket múlt heti moszkvai tárgyalásain.

A Moody’s hitelminősítő számításai szerint 2012 végén orosz bankok mintegy 12 milliárd dollárnyi, orosz vállalatok pedig 19 milliárd dollárnyi betétállománnyal rendelkeztek ciprusi pénzintézetekben.

Az orosz bankok által ciprusi offshore cégeknek adott hitelek nagyságát 30-40 milliárd dollár közé teszik. Az orosz pénzintézetek ciprusi leányvállalataiban további 12 milliárd dollárt helyeztek ki.

A Trigon Capital lett befektetési bank szakértői szerint a ciprusi válság rendezését célzó intézkedés miatt az orosz kézben lévő pénzeket ki fogják vonni Ciprusról, és az orosz tőke a most leginkább kedvezőnek tűnő Lettországba áramolhat – írta a mail.ru orosz hírportál.

A lett pénzügyi felügyeletnél azonban nem számítanak arra, hogy erőteljesen megnő az orosz befektetések aránya, mert a balti országban szigorúan ellenőrzik a külföldről érkező tőkét.

A Ria Novosztyinak Garik Zakarjan, az 1899-ben alapított Bank of Cyprus Grouphoz tartozó orosz Uniastrum bank elnöke úgy nyilatkozott, hogy szerinte a ciprussal kapcsolatos döntés rossz példát teremt egész Európa számára. A görög adósságot is a bankbetétesek kárára akarják majd leírni. Úgy vélte, hogy Ciprusnak van esélye a válságból való kilábalásra.

 

Buknak a részvényesek, de a kötvényesek is

A Laikit 2012 nyarán feltőkésítette a ciprusi állam, aminek eredményeként 84 százalékos tulajdonosa lett a pénzintézetnek. A részvények maradéka a nicosiai és az athéni tőzsdén forgott. A CIB reggeli elemzése szerint a bank részvényesei és kötvényesei is búcsút mondhatnak befektetésüknek. A pénzintézetet 1901-ben alapították, tavaly szeptemberben a cipruson elhelyezett hitelek 16, a betétek 14,4 százaléka volt a kezében. A bank 9000 alkalmazottjának jelentős részét el fogják bocsátani – ez ellen már az elmúlt napokban demonstrációkat szerveztek a szigetország fővárosában. A CPB 2010-ben még több mint 87 millió euró profitot könyvelt el, eszközállománya 42,58 milliárd euró volt.

A sajtónak kiszivárogtatott hírek szerint az éjszakába nyúló tárgyalásokon Nikosz Anasztasziadesz ciprusi államfő az utolsó leheletéig védte az offshore elemeket felvonultató ciprusi gazdasági modellt, amelyet Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter kaszinógazdaságként jellemzett. Egy ponton lemondással fenyegetőzött, ám úgy tűnik, hiába. A BoC tegnap már 100 euróra, a Laiki 120 euróra csökkentette a bankjegykiadó automatákból felvehető összeg maximumát. Ezt megelőzően 260 euró volt a limit.

(forrás: MTI / Kegyes Csilla / Napi Gazdaság)


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.