Mojzes: ezeregyszáz embert nem hagyhatok cserben

Baranya - szerző: KT

Távozik a siklósi vár éléről és a város testületében folytatja a munkát – jelentette be lapunknak Mojzes Tamás. A várkapitány bízik benne, hogy a testületi munkával összeférhetetlen posztról a vár és Siklós javára mond le.

 

Döntésével kapcsolatban a várkapitány elmondta: az az 1100 szavazat, amit a választások során kaptam, az általam meghirdetett józan politika folytatásért kiált. Szeretném képviselni azokat az értékeket és azokat a programelemeket, amelyeket megfogalmaztunk. A siklósi vár fejlesztésére, megvédésére nagyobb esélyt látok a testületen belül, mint a vár élén – mondta.

 

Mojzes Tamás – aki listáról kerül be a siklósi közgyűlésbe és a megyei közgyűlésébe is mandátumot nyert – kiemelte: dacára annak, hogy négyéves szerződés köti a siklósi várhoz, amiről korábban egyhangúan döntött a testület, megyei és városi szinten szeretné képviselni az általuk körvonalazott vár- és városépítő programot, kihasználni a várban és a turizmusban rejlő lehetőségeket. Ezt az utat választottam, mert csakis így látom azt, hogy az az irány érvényesüljön Siklóson, amiben mi hiszünk – fogalmazott, utalva a várkapitányi pozícióval összeférhetetlen testületi pozícióra. Hozzátette: semmilyen nemtelen alkuba nem bocsátkozunk, egy élhetőbb és tisztességesebb városért küzdünk.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.