Néhány perc alatt otthon is megtudhatja, átesett-e már a koronavíruson

Helyi - szerző: HH

Közel 94 százalékos pontossággal mutatható ki azzal a gyorsteszttel a koronavírus ellenanyaga a vérből, melyet Harkányban is bárki megvásárolhat. A teszt egyszerű, ám korai lenne rohanni a patikába.

 

Koronavírus-gyorsteszt negatív eredménnyel

 

A 3250 forintért bárki által megvásárolható ellenanyag teszt – hivatalos nevén gyorsteszt kazetta – egy olyan membráncsíkos immunteszt, mely lehetővé teszi az új koronavírus ellen termelődő igG és IgM antitestek kimutatását az emberi vérből. Az immunrendszer a vírus ellen először ugyanis IgM típusú, majd néhány héttel később IgG ellenanyagokat termel. A teszt azoknak való, akik kíváncsiak arra, hogy átestek-e már a fertőzésen.

 

Az egységben kapott tartozékokkal bárki magának is elvégezheti a vizsgálatot, mely igazolást ugyan semmihez nem nyújt, de segítségével legalább meg lehet tudni, hogy kell-e a közeljövőben készülni a megbetegedésre, vagy a közelmúlt betegeskedése vajon koronavírusos megbetegedés volt-e.

 

A csomag tartalmazza a lezárt tasakban lévő kazettát, egy alkoholos fertőtlenítő kendőt, egy automata működésű tűt, egy műanyag pipettát valamint egy kis folyadékot, melynek a puffer nevet adták és a kazettára vitt vérre kell majd csöppenteni belőle.

 

Lungene koronavírus gyorsteszt kazetta

 

A szerológiai gyorsteszt használata sem túl bonyolult, a zöld, egyszer használatos tűről le kell venni a kupakot, és a párnás felét rányomni az egyik korábban fertőtlenített ujjbegyre. Kis kattanás után egy tű egy pillanatra megszúrja az ember ujját, majd visszahúzódik a tubusba és többet nem is hívható elő. A művelet egy pillanat alatt kész, kellemetlen ugyan, de nem fájdalmas és  attól sem kell félni, hogy a tű túl mélyre megy vagy sokáig marad bent.

 

A vércseppet – vagyis célszerűen többet – nagyon lassan fel kell szívni a pipettába, majd tartalmát a kazetta S jelzésű, kisebb nyílásába csöpögtetni.

 

Ezt követően a puffer tetejét letörve abból két csöppet a vérmintára kell juttatni, és nincs is több teendő, mint várni.

 

A következő másodpecekben látszik, ahogy a folyadék végigitatódik a membránon, majd nem sokkal később a C jelzés mellett egy vonal jelenik meg. Ez a kontrollcsík még semmit sem jelent, csak azt mutatja, hogy a minták megfelelnek és a teszt valószínűleg sikeres lesz.

 

Az izgalom innentől kezdődik, ugyanis legfeljebb 10-15 perc elteltével kiderül, hogy negatív vagy pozitív eredményt mutat-e a teszt. Ha nem történik semmi más, akkor a teszt negatív, viszont ha az IgG vagy IgM – esetleg mindkettő – mellett is megjelenik egy vonal, akkor szervezetünkben jelen van a koronavírus ellen termelt ellenanyag, és már átestünk a betegségen. Ha a kontrollt jelentő C mellett sincs vonal, akkor a teszt sikertelen.

 

Pozitív szerológiai (ellenanyag) teszt esetében sincs semmi teendőnk, az csupán annyit jelent, hogy átestünk a betegségen. Mint dr. Müller Éva háziorvos az Új Harkányi Hírek kérdésére elmondta, a betegségen átesettek 90 százaléka 3-6 hónapon belül védettséget élvez, de sajnos van olyan beteg, aki valamilyen oknál fogva nem termel antitestet, és így nem lesz védett a betegség átvészelése ellenére sem.

 

A Clungene IgG/IgM ellenanyag gyorstesztből a harkányi Thermal Gyógyszertárban első körben tíz darabot rendeltek, ami már el is fogyott, következő szállítmány pedig jövő hét kedd környékén várható.