Nem ült össze Alpár árnyéktestülete, senki sem ment el

Baranya - szerző: HH

Miközben Harkány egyre inkább a nagyfiúk csataterévé válik, senki sem állt be a Drávaszerdahelyből távozni kényszerülő mulatós polgármester árnyéktestületébe. 

 

A falvában már nem is induló Alpár György saját harkányi győzelmét vizionálva az első őszi testületi ülés főpróbáját tartotta volna vasárnap kamerák előtt, ám csalódnia kellett, a közvetítésre egyetlen jelölt sem ment el. A valóság háromszor is becsapta az ajtót a mulatós zenéivel köztudatba került és mulatságos, ám trágár beszédű barátjával műsorokat készítő polgármesterjelöltnél.

 

Egyrészt az első ülés valójában maga az alakuló ülés. Másodjára a napirendi pontokat nem a polgármester készíti elő, harmadrészt – és főként – pedig  a meghívott „másik független” polgármesterjelölt nem létezik. A fideszes Baksai kihívója ugyanis a mohácsi vöröslogós egyesület által irányított Kerécz, több polgármesterjelölt pedig egyszerűen nincs is.

 

Az ötletével lelkes, ám teljes elutasításnak örvendő Alpár még a napirendi pontokat is összeszedte – így sajnos feleslegesen. Ezek döntő többsége – amellett, hogy teljesen jogszerűtlen, törvénytelen és gyakorlatilag azonnal működésképtelenné tenné a teljes fürdőt, az önkormányzatot, de még az olyan intézményeket is, mint a bölcsőde, óvoda vagy a közétkeztetés – kivitelezhetetlen is.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.