Nincs víz Harkányban, nagy a baj – frissítve

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Csőtörés miatt nincs víz Harkányban. A hiba az üdülőtelepeket, a belvárost, a szőlőhegyi részt és Terehegyet egyaránt érinti – közölte a Baranya-Víz ügyeletese.

 

 

Az éjszakai órákban az ügyeletes észlelte egy tartály leürülését, a hibát már keresik a szakemberek. A szolgáltatás csak délelőtt áll helyre.

 

11:08


Mindjárt lesz víz

 

A Rezeda utcában tűzoltók szivattyúznak, mert egy 80 milliméteres cső tört el a Lepke utca felé vezető átjáróban. A kiváltott szakaszt perceken belül visszakapcsolják a rendszerbe, és helyreáll a szolgáltatás. Egy kis időbe eltelhet, mire a megszokott nyomást tapasztaljuk.

 

 

10:56


Dolgozunk, a kurva anyátokat

 

Ezt üzeni négyezer harkányinak kamerába ordítva a szolgáltató által megbízott egyik markolós. Valószínűleg nem a kiváló alá minősített zárthelyije miatt ideges, hanem azt adja ilyen hangnemben elő, hogy az utcát mások is használják – erre pedig azzal utal, hogy az ott várakozókat ijesztgeti gépével, amint egy kertből hajt ki. Hajrá, legfeljebb szüksége lesz a kötelező biztosítására és a papírjaira. Szép beszédre kérni sem lehet: mert különben mi lesz – üvölti.

 

09:14


Megkezdték a hiba javítását, a várható befejezés még nem ismert.

 

05:14


A kutatást nehezíti a sötétség. Ha bármit tud a meghibásodásról, látja a csőtörés lehetséges helyét és a javítást még nem kezdték meg, értesítse az ügyeletest a 72/579-840 telefonszámot.