Obama nem építi meg a Halálcsillagot

Nagyvilág - szerző: KT

A Fehér Ház közleménye szerint a Halálcsillag megépítése a galaxisunk lehetőségein túlmutató, pazarló és felesleges beruházás lenne. Nem csak azért, mert az amerikai kormányzati politikával ellenkezik más bolygók felrobbantása, hanem mert az Egyesült Államok már amúgy is rendelkezik űrállomással és lézervezérelt űrrobottal. A kormánynak egy online petíció miatt kellett megszólalnia a témában. Darth Vader Twitteren üzente meg, hogy Obama hibát követ el.

A pénteki hivatalos állásfoglalásra azért volt szükség, mert a Fehér Ház által 2011-ben elindított We the people honlapon a Halálcsillag megépítését követelő petíciót több, mint 34 ezer ember írta alá. A honlap pont azért jött létre, hogy az amerikaiak bármilyen témában aláírásgyűjtést kezdhessenek, és amennyiben összejön a 25 ezer aláírás, a kormányzatnak foglalkoznia kell a kérdéssel.

November közepén indult el az a petíció, amely a Halálcsillag megépítését követelte. A megfogalmazói szerint a kormányzat ezzel munkahelyeket teremtene, elősegítené az űr felfedezését, és erősítené a nemzetet. A kezdeményezés népszerű lett a közösségi oldalakon, a kampánynak hála pedig egy hónap alatt összejött a kellő számú aláírás.

Pénteki közleményében Paul Shawcross, a Fehér Ház tudományos és űrkutatással kapcsolatos költségvetését koordináló hivatalának vezetője arról beszélt, hogy a kormány osztja az aláírók igényét a munkahelyteremtésre és a nemzet védelmének erősítésre, de a Halálcsillag biztos nem a megoldás ezekre.

Többek között azért, mert megépítésének becsült költsége 850.000.000.000.000.000 dollár, egy ekkora kiadás pedig nehezen férne össze az államadósság csökkentését célzó kormányzati intézkedésekkel. Emellett a kormányzat nem támogatja más bolygók felrobbantását, ráadásul nem értik, miért kéne az adófizetők pénzét egy olyan eszközre költeni, amelyet egy egyszemélyes űrhajóval is fel lehet robbantani.

Shawcross ezután hosszan sorolta az amerikai űrkutatás eredményeit: a Nemzetközi űrállomást, melyen jelenleg is tartózkodik amerikai asztronauta, Curiosityt, a Marsra küldött robotot, a két űrszondát, amely hamarosan elhagyja a Naprendszert. A jövőbeni tervekről pedig elmondta, hamarosan minden korábbinál közelebb juthatunk a Nap felszínéhez, 2018-ra pedig a Hubble-nál is tökéletesebb teleszkópot hoznak létre.

És dacára annak, hogy nincsen Halálcsillagunk, egy olyan elnök irányítja az országot, aki jól bánik a fénykarddal.

A közlemény végén arra biztatja az aláírókat Shawcross, hogy kezdjenek karriert a tudomány és a technológia területén, és az Erő akkor az amerikaiakkal lesz. Utolsó mondatában emlékeztetett arra, hogy a Halálcsillag képessége, hogy bolygókat pusztítson el, jelentéktelennek bizonyult az Erő hatalmával szemben.

A közlemény után nem sokkal Twitteren Darh Vader is reagált. Komoly hibának nevezve a döntést, azt írta, hogy sosem lehet elég bolygóra méretezett lézerünk.

(forrás: index.hu)


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.