Önkormányzati adósság: a Jobbik szerint a felelősséget is vizsgálni kell

Belföldi hírek - szerző: KT

Hegedűs Lórántné

A magyar miniszterelnök által mintegy két héttel ezelőtt tett nyilatkozat, miszerint átvállalják az önkormányzatok adósságát, kezd a pintéri útra tévedni. A bejelentés óta két hét telt el, a kormány lépéskényszerbe került – adta hírül, a Jobbik országgyűlési képviselője. Tállai András államtitkár szerdán ugyan bejelentett egy „kilencpontos kormányhatározatot”, de a sajtótájékoztatón az általa elmondottak semmiféle újdonságot, konkrétumot nem tartalmaztak. Hacsak a részleges államcsőd előidézésének lehetőségét nem tekintjük annak – áll a közleményben.

A Jobbik álláspontja szerint az önkormányzati rendszer eladósodottságát, csődjét nem csak az alulfinanszírozottság és a feladatdömping, hanem részben maguk a képviselő-testületek, vagyis felelős politikusok idézték elő. Polgármesterek s egyben országgyűlési képviselők, kormányzati tisztségviselők, akik egyébiránt nemzetgazdasági kérdésekben is dönthetnek. Kijelenthető, hogy a kormány a konszolidációval ezeket az embereket – azaz saját kádereit – is menteni igyekszik. A Jobbik álláspontja viszont az, hogy az adósságátvállalásával egyidejűleg elengedhetetlenül szükséges a több ciklus óta tevékenykedő településvezetők felelősségét is vizsgálni.

Hangsúlyozzuk, hogy az önkormányzati rendszer konszolidációja szükséges lépés, de ugyanakkor fenntartásokkal tekintünk a tervezett intézkedések elé. Az önkormányzatok már megtapasztalhatták az elmúlt időszakban a kormány „segítőkészségét”: az önkormányzati szektor államosítása folyamatos. Az önkormányzatok kiüresednek, jelentős vagyontárgyaik felett az állam rendelkezik, mozgásterüket folyamatosan szűkítik. Félő, hogy a tervezett kormányzati jótékonykodás csak tovább gyengíti társadalmi, gazdasági presztízsüket s ezáltal végső soron magát a demokráciát – adta közre a képviselő asszony.