Erre keresett: “turony”

Nem utat javítanak, kábelt ásnak Túrony határában

Hetek óta lassítja a forgalmat a túronyi kanyar ötvenes táblája után kirakott hatvanas, majd negyvenes sebességkorlátozás. Látszólag semmi sem történik, ami nem is csoda, ugyanis nem útjavításról van szó.     Mint a Magyar Közút jelezte az Új Harkányi Híreknek, az ideiglenes, útszűkületet valamint egyéb, táblával nem jelezhető veszélyt és jelzőőrös irányítást következetlenül jelző táblákhoz […]

Kinnfelejtett táblák vagy el sem kezdett munka lassítja a forgalmat Túrony előtt

Hetek óta az ötvenes után egy hatvanas, majd egy nagyon rövid szakaszon negyvenes tábla szívatja az autósokat Harkányból Túrony felé, közvetlenül a kanyar után.     A táblacsoport azt hirdeti, hogy az úton folyó munkák mellett útszűkületre és egyéb, jelzőőrrel biztosított, de táblával ki nem fejezhető veszélyre is kell számítani.   Az 58-as számú főút […]

Alaptalannak tartják a túronyi időseket gyilkoló férfi fellebbezését

Mint korábban beszámoltunk róla, fellebbezett a kétszeres túronyi gyilkosság elkövetője a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről szóló első fokú ítélet ellen.    A  Pécsi Fellebbviteli Főügyészség alaptalannak tartja a fellebbezést, a 81 éves szembeszomszédját fejszével agyonverő és egy másik házat a 88 éves asszonyra gyújtó K. Zsolt az elsőfokú ítélet szerint még csak feltételesen sem bocsátható […]

Árokba borult egy autó Túrony határában

Letért az útról és felborult egy Volkswagen Golf az 58-as számú főúton Túrony határában, a kanyar után kedden délután fél öt magasságában. Ha arra jár, számoljon néhány perc késéssel.     A balesetben nem sérült meg senki. A műszaki mentés idején a forgalom félpályán, rendőri irányítás mellett halad.      

Sosem szabadulhat a túronyi kétszeres gyilkos

Egy későbbi gyilkosság miatt elrendelt perújítás keretében életfogytig tartó fegyházra ítélte hétfőn a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki 2016-ban fejszével megölte idős szomszédját Túronyban.   K. Zsoltot a Pécsi Ítélőtábla már idén januárban is jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte, mert 2016 májusában fejszével megölte a vele szemben lakó 81 éves, német szomszédját, és pénzt, […]

Még egy emberölést beismert a túronyi fejszés gyilkos

A gyújtogatás kapcsán is beismerte azt a gyilkosságot a túronyi K. Zsolt, melyről korábban jeleztük: a falubeliek a számos véletlenen átlátva úgy vélik, hozzá köthető. A rendőrség később megvizsgálta az ügy részleteit, és az először balesetként statisztikába vett halált mégis emberölésként kezdték vizsgálni.   Akkor hiába írtuk meg, később viszont mégis kiderült, hétfőn pedig a […]

Baleset lassítja a forgalmat Túronyban

Baleset történt Túronyban szombat délben. A helyszínelés és műszaki mentés idején a forgalom lassítva halad. Sérülésről nem érkezett jelentés.     14:14 | A forgalom ismét zavartalanul halad. Mint a rendőrség jelezte, két személygépkocsi ütközött, személyi sérülés nem történt, a felek nem tudták a felelősséget tisztázni.    0-24h  Ha ön is lát valamit, amit megosztana […]

Daru lángolt Túronyban

Kigyulladt egy daru a Túrony előtti kanyarban kedden 13 óra után. Az esethez a siklósi tűzoltókat is riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat.     Az első hírek szerint a tüzet műszaki hiba okozhatta, az eset kapcsán nem sérült meg senki. A műszaki mentés idején az 58-as főúton a forgalom félpályán haladt.    0-24h  […]

Baleset lassítja a forgalmat Túrony előtt

Baleset történt szombaton fél tizenkettőkor az 58-as főúton Túrony és a csarnótai elágazás között. A helyszínre a mentők mellett a tűzoltók is kiérkeztek, akik áramtalanították a járművet.     Az S-kanyarban egy Suzuki Ignis sofőrje vesztette el uralmát a jármű felett, amivel az út melletti árokba borult. Sérülés nem történt. A műszaki mentés és helyszínelés […]

Újabb túronyi gyilkosság – megszúrta, majd rágyújtotta a házat egy kupakért

Még egy Túronyban elkövetett emberöléssel meggyanúsították a fejszés gyilkost. Mint a helyi K. Zsolt beismerte, késsel megsebesített egy faluban lakó idős asszonyt, akinek fiát előzőleg Pécsre csalta, majd a nőre gyújtotta a házat – dr. Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának vezetője borzalmas részleteket árult el a csak lapunknak adott exkluzív […]

Újabb helybéli gyilkossággal vádolják meg a túronyi baltás gyilkost

Mint korábban beszámoltunk róla, a helyiek szerint két gyilkosság köthető a túronyi baltás gyilkoshoz: az idős német agyonverése előtt egy rejtélyes tűzesethez is gyanús körülmények vezettek.   Az ügyben az ORFK szerda délelőtt tart sajtótájékoztatót, ahol mint megtudtuk K. Zsolt ez ügyben való meggyanúsítása és a nyomozás lesz a téma.   Mint 2017 márciusában beszámoltunk […]

Baleset lassítja a forgalmat Túrony és Harkány között

Három személygépjármű ütközött kedd délelőtt fél kilenc után Túrony mellett az 58-as főúton. Az első információk szerint nem sérült meg senki.     A helyszínelés hamarosan kezdődik, a forgalom jelenleg félpályán, rendőri irányítás mellett halad.    

Baltával verte szét a fejét: 25 év múlva szabadulhat a túronyi gyilkos

Jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte a Pécsi Ítélőtábla K. Zsoltot, azt a túronyi férfit, aki 2016-ban fejszével verte szét idős szomszédja fejét.   Korábban első fokon a Pécsi Törvényszék a vádlottat nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint okirattal visszaélés vétségében találta bűnösnek, amiért életfogytig tartó fegyházbüntetésre […]

Elütöttek egy gyalogost Szalánta és Túrony között – frissítve

Az életéért küzdöttek a helyszínen a mentők annak a férfinak, akit nem sokkal 20 óra előtt gázoltak el Túrony és Szalánta között, az 58-as főút kivilágítatlan szakaszán, de hiába.        Gyalogost ütöttek el lakott területen kívül, a helyszínen meghalt.      Az áldozat egy 51 éves siklósi férfi.      A helyszínelés idejére […]

Túronyban a kerítés is cukormázból lesz

A pécsváradi Mézmanók idén másodszor rendezik meg Túronyban a Mézeskalácsház sütő versenyt. A rendezvényre bárki benevezhet, az alkotások pedig a közösségi házban kerülnek kiállításra.   Az idei esztendőben a verseny újdonsága, hogy a gyermekek munkáit külön kategóriaként bírálja el a cukrászokból álló zsűri. A mesés utazás december 16-án fél háromkor kezdődik, ahova szemlélődőt és versenyművel […]