Erre keresett: “turony”

Ismét bokorból mérnek sebességet Túronyban

Alig egy hete, hogy a rendőrség felhagyott a látni és látszani jelmondat legalább felének valóra váltásával. Néhány nappal azután, hogy dr. Harmati Béla, a Siklósi Rendőrkapitányság vezetője a járási székhelyen megerősítette, hogy civil autóból is fognak mérni, ismét megjelent Túronyban a bokorban rejtőzködő traffipax.     A rendőrség korábban azt közölte: felhagy a gyakorlattal, miszerint […]

Elítélték a túronyi gyilkost

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék hétfőn nem jogerősen azt a férfit, aki egy fejszével agyonverte a szomszédját 2016 májusában, Túronyban.   K. Zsolt a gyilkosság napján azért ment át német áldozatához, hogy házának melléképületéből ellopja a fűnyíróját és más ingóságait. Amikor lebukott, egy fejszével többször is megütötte az idős embert, aki olyan súlyosan […]

Bíróság elé állhatnak a túronyi tolvajok

Több mint egy éve pakolta ki egy túronyi ház melléképületét az a férfi és nő, aki közel 150 ezer forint értékben zsákmányolt gépeket.   A rendőrségre a családi ház tulajdonosa tett bejelentést még 2017. február 18-án, mert amíg külföldön voltak, valaki motoros fűrészt, motoros fűkaszát, fűnyírót, fűszerdarálót és más tárgyakat lopott el.   Asértett azt […]

Tűzcsapra zuhant egy mikrobusz Túronynál

Baleset lassítja a forgalmat Túrony határában, ahol egy mikrobusz az árokba borult. A Pécs felől érkező járműben egy személy utazott, sérültről nem érkezett jelentés. Az autó a tűzcsapra zuhant.      A tűzcsap nem sérült  9 óra magasságában történt balesetben, a műszaki mentés idején a forgalom korlátozására kell számítani.   A járás útjain hóátfúvás nehezíti […]

Marad az ellenőrzés Túrony szélén

Van, aki egy teljes leszállópályát rak ki a villogó lámpácskákkal, van, aki csak unottan integet a zseblámpa végére húzott piros kúppal – mindenesetre nagyon úgy tűnik, még öt hónapig köszöntik a régió látogatóit rendőrök a túronyi kanyar alján.   Az igazán nem mondható, hogy bárkit is bosszanthat a hónapok óta tartó ellenőrzés, melyről korábban megírtuk: […]

Hatalmas szarvast ütöttek el Túrony mellett

Vasárnap 14 óra magasságában nem sokkal Túrony előtt az 58-as főúton egy Pécs felől a Tenkes-hegy irányába közlekedő személygépkocsi szarvast ütött el.     Az állat a helyszínen elpusztult, a tetem elszállításáról erdész gondoskodik. A Skoda mintegy ötven-száz méterre az ütközés helytől többször a tetején és oldalán átfordulva és földhöz csapódva a szántóföldön állt meg. […]

Január végéig marad a fokozott ellenőrzés Túronyban

Papp Károly rendőr-főkapitány utasítására van folyamatban az az országos intézkedés-sorozat, mely keretében Túronyban is hetek óta megállítják az arra közlekedőket a rendőrök.   Az elmúlt időszakban több olvasónk is jelezte, hogy Túrony határában, az 58-as főút Tenkes-hegyre vezető szakaszán valamennyi autóst megállítják és ellenőrzik, mely igen rövid ideig tart, ám szokatlan. A minden járműre kiterjedő […]

Mézeskalácsház sütő verseny – hagyományt teremtenek Túronyban

A Mézmanók régi álma az első alkalommal megrendezésre kerülő túronyi Mézeskalácsház sütő verseny. Bárki nevezhet kész süteménnyel, mézeskalácsházakkal, amiket a helyszínen, a túronyi közösségi házban a rendezvény ideje alatt meg is lehet majd tekinteni.   A zsűri vakon fog osztályozni és dönteni, vagyis anonim lesz a verseny – ígérik a szervezők, hozzátéve, szakmai szempontok mellett […]

Túrony – árokba gurult a kocsija, miközben a nőt ütötte

Hétfő este fél hétkor egy nő telefonált a rendőrségre, mert Túronyban, a Kossuth utcában megverte egy férfi. A rendőrök a helyszínen elfogták a helyi támadót, akinek közben árokba gurult a kocsija.   A nő könnyű sérülést szenvedett. Mint a kiérkező rendőröknek elmondta, az utcán sétált, amikor egy férfi szidalmazni kezdte. A férfi ezután beült az […]

Így zajlott a túronyi gyilkosság – ma kezdődik a per

Ma kezdődik Pécsen a túronyi K. Zsolt pere, aki 2016 májusában fejszével agyonverte szomszédját. A vád szerint nyereségvágyból, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt kell felelnie.     Az áldozat korábban többször is megbízta leendő, 26 éves gyilkosát, hogy segítsen a ház körüli munkában. K. Zsolt azonban 2016. május […]

Baleset történt, teljes útzár van Túronyban

Baleset történt Túrony határában, teljes az útzár. Kedden fél négy körül egy Pécs felől érkező kamion és egy horvát rendszámú személygépkocsi ütközött.     A szintén horvát felségjelzésű kamion keresztbe fordult az úton, teljesen elzárva azt. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére lezárt útszakaszról kerülőre terelik az autókat, de a várakozás ott is hosszadalmas. […]

Vádat emeltek a túronyi gyilkossal szemben

Befejezte az emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ügyben keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.     A 26 éves túronyi K. Zsolt volt az, aki tavaly májusban megölt egy helyi, egyedül élő 80 éves német férfit, majd a házból különböző értéktárgyakat lopott el. A férfit idén márciusban fogták el, […]

A helyiek szerint kétszer ölt a túronyi gyilkos!

Csendes, de veszélyes alaknak ismerték a helyiek Zsoltit, akit csütörtök hajnalban előállítottak a rendőrök Túronyból. A 26 éves fiatalember a rendőrségen beismerte, hogy ő ölte meg a tavaly májusban meggyilkolt németet.   Az esetről korábban számoltunk be.   A helybeliek állítása szerint az elkövetéssel gyanúsított fiatalember édesanyjának élettársa újította fel a német házát, és Zsolti […]

Elfogták a túronyi gyilkost – VIDEO

Túronyi házában csütörtök reggel fogta el az elkövetéssel gyanúsítható férfit a megyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya. A 26 éves helyi lakos már korábban is a látókörbe került, most viszont részletes beismerő vallomást tett.     Az eljárást elhibázott mintavételek is nehezítették, de a nyomozók közel egy éves munkával kézre kerítették azt a 26 éves túronyi […]

A túronyi gyilkosság miatt csúszik a matek

Az emberölések nyomozási eredményessége az elmúlt évben is a maximumot, 100 százalékot ért el – mondta Dakos József dandártábornok, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. De nem.     Míg 2015-ben 11, addig 2016-ban mindössze 6 emberölés történt. A megyei rendőrfőkapitány kérdésünkre azonban elmondta, a tavaly május 18-án történt túronyi gyilkosságnak nincs meg az elkövetője, de – […]