Rendőrségi hírek – 2012 nyár

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Víkendház betörők rendőrkézen.

Június 02-án éjfél után nem sokkal érkezett bejelentés a rendőrkapitányság ügyeletére arról, hogy egy harkányi víkendházban hívatlan látogatók jártak. A sértett feljelentése nyomán induló eljárás keretében a rendőrség alig egy hónapon belül elfogta a 400.000.-forint kárt okozó betöréssel gyanúsítható három pécsi illetékességű férfit. A nyomozás eddigi adatai szerint a betörők az éjszaka leple alatt látogatták meg a német turisták által bérelt épületet, miközben a bérlők a házban aludtak. A tolvajok a bejárati ajtóban lévő hengerzárat eltörték, és az emeleti szobákból módszeresen összeszedték a fellelhető készpénzt, bankkártyákat és ékszereket. Feltehetőleg még tovább kutattak volna azonban az egyik vendég észrevette, hogy szobájában idegenek mozognak kiabálni kezdett megzavarva ezzel a tolvajokat, akik elszaladtak és menekülésük közben a ház udvarán több ékszert elejtettek.

A nyomozás során kiderült, hogy a tolvajok Harkányba egyikük gépkocsijával érkeztek, és távozásuk után egy 10 kilométerre található dűlőúton osztozkodtak a zsákmányon. A nyomozás során az eltulajdonított értékek egy része lefoglalásra került. A betörés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható társaság tagjai ellen nagyobb értékre elkövetett lopás miatt van folyamatban az eljárás.

Természetkárosítás bűntette miatt indult eljárás egy ismeretlen ellen, aki június közepén szándékosan védett madarakat pusztított el Harkányban. Az esetről egy természetvédő tett bejelentést a rendőrségre, aki menetrendszerű madár-lesén észlelte, hogy a Harkányi régi homokbányában élő védett gyurgyalag populáció több egyede elpusztult. Mint a rendőri intézkedés során kiderült, az ismeretlen tettes különféle faágakkal tömeszelte be a madarak földbe vájt lakásának bejárati nyílásait, aminek következtében több szárnyas elpusztult. Az elsődleges megállapítások szerint a kár értéke több százezer forint lehet. A rendőrség nagy erőkkel keresi a bűncselekmény elkövetőjét.

Újra „Tourist Police” szolgálat a Harkányi Strandfürdőben.

Rendszeres olvasóink előtt ismeretes, hogy a Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás és a Siklósi Rendőrkapitányság 2006-évben nyert közös pályázatának köszönhetően, a nyári hónapokban a Harkányi fürdőben felállított „Tourist Police” pavilonban évek óta idegen nyelveket is beszélő diákok segítik az ide látogató külföldiek biztonságos kikapcsolódását, és a helyi rendőrök hatékonyabb munkáját.

A bűnmegelőzési pavilon finanszírozása az elmúlt években a Harkányi Fürdővállalat segítségével valósult meg, mely jó gyakorlat idén is folytatódik.

A strand főutcáján elhelyezett pavilonban július 01-től várják az érdeklődőket a fiatalok, akiknek munkáját a rendőrkapitányság kerékpáros járőrei segítik.

A program az elmúlt években komoly szakmai elismerést hozott a településnek és a területileg illetékes rendőri szervnek egyaránt nem is beszélve arról, hogy térségünkben már csak Harkányban működik ilyen jellegű szolgálat melynek külön érdeme, hogy a szükséges anyagi fedezetet a strandfürdőnek a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között is sikerült előteremtenie.

A rendőrkapitányság által biztosított magyar és idegen nyelvű bűnmegelőzési szóróanyagokat osztogató fiatalokkal augusztus végéig találkozhatnak a Harkányba látogató turisták.

Takátsy Zoltán rendőr őrnagy hivatalvezető