Senkit sem költöztetnek át

Helyi - szerző: KT

Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli testületi ülés keretében nyilvánította ki véleményét és állásfoglalását azzal az alaptalan híreszteléssel kapcsolatban, miszerint Siklós városa kiköltöztetné a Váralja utcában élő hátrányos helyzetű embereket Harkány városába.

 

Siklós városának nincs és soha nem is volt olyan szándéka és döntése, mely a szomszéd települést negatívan érintené – tájékoztatta lapunkat az önkormányzat. A két város együttműködése közös érdek a térség fejlődése szempontjából, ezért Siklós Város Képviselő-testülete arra kér minden jó érzésű és együtt gondolkodó embert, hogy ne hagyják, hogy rosszindulatú pletykákkal, valótlan hírekkel megzavarják a két város kapcsolatát, az itt élők nyugalmát – áll a közleményben.

 

Dr. Héger Zsolt, Siklós város jegyzője megerősítette, hogy nincs és korábban sem volt olyan határozata a képviselő-testületnek, melyben arról döntött volna, hogy ingatlant vásárol Harkányban siklósi lakásbérlőknek vagy siklósi ingatlantulajdonosoknak. Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. évi költségvetésében sem szerepel erre a célra semmilyen forrás.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.