Szavalóversennyel ünnepelte Harkány a költészet napját

Helyi - szerző: HH

Közel kilencven ovis és iskolás állt színpadra versével hétfő délután a harkányi művelődési házban. A több korcsoport számára rendezett versennyel az intézmény a költészet napjára emlékezett.

 

Költészet napja - szavalóverseny Harkányban

 

Az óvodások korcsoportjában első helyen Jovánovics Alina végzett, akit Béda Dávid és Ősi Domonkos követett. Különdíjas Mészáros Hanna lett.

 

Az alsósok között az első és második osztályos korcsoportban Ceglédi Botond, Schmieder Zalán és Heszberger Ádám követte egymást, különdíjat Lőrincz Sára kapott.

 

A harmadikos és negyedikes korosztályban Péter Viktória Henrietta, Kovács Ádám és Bock Lara Sára kapta a legszebben szavalóknak járó elismerést, míg különdíjas Schilling Kamilla lett.

 

A felsősök között nem volt könnyű dolga a zsűrinek, aki megosztotta az első helyet Lukács Sándor Botond, Bóka Villő Ilona és Váradi Vivien között. Szintén a legjobbak között szerepelt Saághy Olivér és Holczknecht Brúnó is, különdíjat Barkó Márton Béla érdemelte ki.

 

A legszebben szavalók a művelődési ház nyereménycsomagját, könyvjutalmat és a Dráva Hotel felajánlásából egyórás bowlingpálya bérletet, valamint a fürdő jóvoltából családi belépő vehették át, de ajándék nélkül senki sem távozott; az intézmény apró figyelmességként édességgel jutalmazta valamennyi résztvevőt.

 

A költészet napját Magyarországon 1964-től minden évben április 11-én, József Attila (1905-1937) születésének napján ünneplik.