Százmilliókból újul meg az arborétum és a sportcsarnok környéke

Helyi - szerző: HH

Több beruházás keretében, összesen több mint 400 millió forintos fejlesztési forrás segítségével épülnek játszóterek, újul meg az arborétum és a sportcsarnok környéke Harkányban.

 

Uniós forrásból megvalósuló, mintegy 200 millió forintos beruházás részeként kerül hamarosan megújításra az arborétum – írta korábban az Új Harkányi Hírek. A meglévő ösvények és régi utcabútorok helyett megújított sétányok, új padok várják majd a látogatókat, továbbá tanösvényt alakítanak ki és rekortán futópályát építenek a helyiek és a turisták számára. A gyerekeknek ügyességi és fejlesztő elemeket tartalmazó játszóteret építenek.

 

Egy másik, szintén uniós projekt során 210 millió forintból a helyi sportcsarnok mellett csapat- és egyéni sportra, valamint szabadidős sportolásra alkalmas fejlesztéseket végeznek, továbbá a közelben új játszóteret és parkolót építenek.

 

A munka folyamatos, a közbeszerzések zajlanak, legkorábban 2023 második felében kezdődhetnek meg a munkálatok.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.