Szünetel az ügy, nem jutottak előrébb az állatkínzó elleni nyomozásban

Helyi - szerző: HH

Csalétekbe rejtett tűket találtak az üdülőtelepen egy éve májusban. A halálosnak ígérkező falatkát egy ház udvarára dobták be, a rendőrség akkor nyomozást is indított.

 

Mint akkor beszámolt róla az Új Harkányi Hírek, a helyiek szerint a rendőrök látókörébe egy szürke Audit is került, melyet jó eséllyel több térfigyelő vagy biztonsági kamera is felvett. A felvételek értékelését megkezdték, ám úgy tűnik, nem jutottak sokkal előrébb.

 

Megkerestük a rendőrséget, hogy megtudjuk, hol tart az ügy. Mint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közölte az Új Harkányi Hírekkel, egy férfi tett feljelentést azért, mert 2021. május 16-án délelőtt a harkányi háza udvarán a kikötött kutyái elé olyan édességet dobtak, amelybe gombostűket szúrtak. Az állatok ezt viszont nem érték el, így nem tudták megenni.

 

Az eset kapcsán a Siklósi Rendőrkapitányság állatkínzás miatt nyomozott ismeretlen tettes ellen, azonban – tekintettel arra, hogy az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható – a nyomozást felfüggesztette. Amennyiben az elévülési határidőn belül az elkövető kiléte megállapítást nyerne, úgy ellene az eljárást ismét folyamatba helyezi a rendőrkapitányság.

 

Legutóbb arról kellett beszámolni, hogy az üdülőtelepen megannyi állattal végző méreg csigaméreg volt, ezért nem vonják felelősségre az azt kihelyező személyt.