Harkány Sprint: a házigazda nyerte a pontversenyt

Hétvégén harmincnegyedik alkalommal rendezték meg a Harkány Sprint Nemzetközi Úszóversenyt. A megmérettetésen ezúttal hét ország 42 csapatának mintegy 430 versenyzője állt rajtkőre.

Gyorshír: elstartoltak az úszók, Kenderesi megkapta a sajtburgert

Szombat délben álltak rajtkőre a harmincharmadik Harkány Sprint nemzetközi úszóverseny résztvevői a harkányi strand medencéjénél. Az estig tartó megmérettetésen Szlovákia, Szerbia, Románia, Bosznia és Horvátország csapatainak mintegy négyszáz úszója vesz részt.

Gyorshír: négyszáz versenyző indul a Harkány Sprinten

Harmincegyedik alkalommal rajtoltak el szombat délután a Harkány Sprint versenyzői. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. és a Délbaranyai Úszóegyesület szervezésében álló nemzetközi úszóversenyen öt ország közel négyszáz úszója vesz részt.  

Hat ország, 300 versenyző, több száz rajt

Huszonkilencedik alkalommal rajtol el a Harkány Sprint úszóverseny. A fedett uszodával nem rendelkező csapatok egyik legnagyobb magyarországi versenye szeptember 6-án veszi kezdetét a fürdő sportmedencéje mellett.     A tavalyinál is több, a hazai versenyzők mellett 24 csapat érkezik Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból, Romániából és Szlovákiából is. A nyolc pályán 13 órától csapnak össze a hullámok.

28. Harkány Sprint

A fedett uszodával nem rendelkező csapatok egyik legnagyobb magyarországi versenyét rendezik szeptember elején Harkányban. A Harkány Sprint szervezői idén is több száz versenyzőt várnak, a hazaiak