Kezdőlap » Posts tagged with » Internet (Page 3)

Digitális jólét: közösségi WiFi és laptopok kerültek ki

Év elején nyerte el Harkány azt a közösségi internethozzáférést célzó támogatást, melynek köszönhetően egyebek mellett laptopok kerültek ki a művelődési ház közösségi terébe.

Milliókat tiltottak le az internetről Oroszországban

Blokkolták a Telegram nevű szolgáltatást Oroszországban, de az intézkedés milliók internetezését és szolgáltatását lehetetlenítette el, miközben a többség továbbra is zavartalanul használja a feltörhetetlen titkosítással dolgozó üzenetküldő alkalmazást.   Miután az FSZB hiába kérte, hogy az üzenetküldő szolgáltatás titkosításához való kulcsot átadja nekik a szolgáltató, a Roszkomnadzor egy bírósági határozatra hivatkozva több mint kétmillió Google és […]

Több százan regisztráltak a közösségi WiFi programra

Alig néhány nap alatt mintegy kétszáz hazai önkormányzat, köztük Harkány is regisztrált a WiFi4EU programra. Európai szinten 120 millió euró áll rendelkezésre, hogy közösségi wifi-hálózatokat építsenek ki a települések. A sikeres pályázat azonban csak az első lépés, néhány településnek ugyanis technikai kihívásokkal is szembe kell néznie.

Negyedével nőtt a műholdról netezők száma

A hazai telekommunikációs szektor egyik legdinamikusabban növekedő szegmense volt a műholdas internetszolgáltatás 2017-ben. Több mint 25 százalékkal többen kapcsolódtak a világhálóra a technológiával, mint egy évvel korábban.   A tavalyi adatok alapján a magyarok háromnegyede hetente legalább egyszer használja valamilyen célból az internetet, amivel alig néhány százalékkal maradunk el az Európai Unió átlagától. Ez a […]

Januártól önnél is olcsóbb lesz az internet

Januártól 18 százalékról 5 százalékra csökken az internet-szolgáltatások áfája. A 13 százalékos csökkentésnek köszönhetően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint mintegy 22 milliárd forint marad lakosságnál és a vállalkozásoknál.   Az internet áfája első lépésben az idén januárban csökkent 27 százalékról 18 százalékra. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy korábbi konferencián kiemelte: […]

Órákon át orosz szervereken keresztül folytak a Facebook és Google adatai is

Szerda kora reggel közép-európai idő szerint 5:43 és 8:10 között olyan dolog zajlott az interneten, ami elsőnek talán furcsának tűnhet: orosz szerveren át irányítottak komoly forgalmat.   A legnagyobb oldalak forgalma mellett az Apple és a Microsoft jelentős mennyiségű adata is egy orosz szerveren keresztül folyt keresztül – derül ki annak a szervernek a naplójából […]

Indul az ország első nincsnet-felmérése

Közösségi alapú országos felmérés indult Magyarország internetes fehér foltjainak meghatározására a felhasználók visszajelzései alapján. A cél azoknak a területeknek a megtalálása, ahol nem érhető el megfelelő színvonalon sem a vezetékes, sem a mobilnet-szolgáltatás.   Miközben egyre több háztartásba jut el a szélessávú internet Magyarországon, továbbra is vannak olyan területek, ahol egyáltalán nincsen elérhető szolgáltatás. Az […]

Nem hittünk neki, de tényleg gyorsabb az új Firefox

Gyorsabb böngészést ígérnek a Firefox-ot új bőrbe bújtató Quantum fejlesztői. Az 57-es verziót minden Mozilla felhasználó megkapja, de néhány eprces telepítést követően ön is kipróbálhatja.     Aki nem használta és kipróbálná, a képre kattintva letöletheti. A böngészőt windowsos PC mellett Androidra, iOS-re, Linuxra és MacOS-re is elkészítették.   Ha pedig arra kíváncsi, milyen gyorsan hasít […]

Nincs internet, elvágták a kábelt

Szerda éjfél után megszűnt a Vidanet és Invitel mellett a Telenor teljes hálózati szolgáltatása Harkányban és Siklóson.   Elvágták a Pécs és Vokány közötti MÁV optikai adatkábelt, ezért több szolgáltatónál is megszűnt az adatkapocslat. Harkányban a Vidanet, Siklóson az Invitel is érintett, míg a Telenor teljes hálózata leállt. A hiba elhárítása már folyamatban van, vélhetően […]

Gyermekpornósok buktak világszerte

Háromszáz gyerek esett áldozatául annak a pornóhálózatnak, amit felszámolván világszerte 900 embert tartóztatott le az FBI és az Europol.   Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) az európai országok közti rendőrségi együttműködést koordináló Europollal együttműködve két éves nyomozásnak tett pontot a végére, amikor gyermekpornó oldal alapítója és működtetői mellett néhány felhasználóját is elfogta.   A […]

Nyár elején ér az üdülőtelepekre a Vidanet

Nyár elején indíthatja a harkányi víkendtelepeken kábeltelevízió-szolgáltatását a Vidanet – tudtuk meg. A Telekom leányvállalata évek óta jelen van városunkban, a korábbi szolgáltatót váltva a település többi részén televíziócsatornák mellett internetet is elfogadható minőségben és rendelkezésre állással biztosít.

Minden szolgáltatónál kötelező lesz a fapados internet

Január első napjától minden magyarországi szolgáltató kínálatában elérhető lesz a Digitális Jólét Alapcsomag. Ez mind a mobil, mind pedig a vezetékes szolgáltatások esetén egy legalább 15 százalékkal olcsóbb tarifát jelent a szolgáltatók jelenlegi palettájánál.   Az alapcsomagot az a természetes személy veheti igénybe, akinek a megelőző egy évben nem volt internet-előfizetése. Ezzel azt kívánja elérni […]

Figyelmeztetést küldött Brüsszel

Az Európai Bizottság 19 tagállamnak, köztük Magyarországnak is kiküldte véleményét, melyben arra szólítja fel őket, hogy hajtsák végre a költségcsökkentésre irányuló, az egységes digitális piacra vonatkozó szabályokat.     A már elfektetett szabályok szerint 2025-re kitűzött cél, hogy minden intézménynek – például iskoláknak, kórházaknak, hivataloknak vagy közszolgáltatást végző vállalkozásoknak – elérhetővé kell tenni a szélessávú, […]

Magyarország dobogós a mobilnettel

A magyar mobilszolgáltatók átlagosan 26,15 megabites másodpercenként letöltési sebességet biztosítanak a felhasználóknak, amellyel Magyarország ismét a világ harmadik legjobb eredményét érte el – derült ki az OpenSignal legfrissebb jelentéséből.   A május 1. és július 23. között, több mint 800 ezer okostelefon-felhasználó bevonásával, OpenSignal-applikáción keresztül készült lista elején Dél-Korea szerepel, másodpercenként 41,34 megabites letöltési sebességgel, 31,19 […]

Akkor is csökken az internet áfája, ha Brüsszel nem akarja

A brüsszeli elutasítás ellenére is csökkenteni akarja a kormány 2017 januárjától az internet-szolgáltatás áfáját. Már a stratégia is megvan, egy levélre alapoznak.   Az Európai Bizottság elutasította Magyarország kérését az áfacsökkentéssel kapcsolatban. A kormány azonban kitart és Pierre Moscovici Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek írt levelére alapoznak. Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa azt írta, támogatja a […]

Oldal: 3 / 512345