Kezdőlap » Posts tagged with » úszás (Page 3)

Lemondott Gyárfás Tamás

Lemondott Gyárfás Tamás, egyelőre nem tudni, kinek a férje lesz az utódja. A Magyar Úszó Szövetség elnöke szerda reggel jelentette be távozását.   Pozícióját 1993 óta töltötte be, az elmúlt hetekben Hosszú Katinka szólította fel lemondásra. Gyárfás közleményében azt írta:   Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos […]

Kalocsáról hozták haza az érmeket

Húsz versenyzővel vett részt a huszonötödik Kalocsa Kupa idei megmérettetésén a Harkányi Diáksport Egyesület úszó szakosztálya.   Nemes János vezetőedző tájékoztatása szerint a versenyen az alábbi érmeket és helyezéseket érték el a város ifjú úszói:   Reisz Bálint 100 gyors, mell, vegyes és 50 pillangó első. Sipos Dominik 100 gyors, vegyes, 50 pillangó 2., 100 […]

Külföldön remekeltek hétvégén az úszók

Érsekújváron álltak rajtkőre a HDSE úszói. A szlovák paralimpiai bajnokságon a harkányi Tihanyi Patrik nyolc számban indult, hatban az első, míg kettőben a második helyen végzett. A többiek a Delfin Kupán csobbantak, többen első külföldi érmüket szerezve meg.

Szlovákiában úsztak a harkányiak

Az elmúlt hétvégén a szlovákiai Párkányban 38. alkalommal rendezett nemzetközi versenyen indult a Harkányi Diáksport Egyesület öt úszója.     Az ifjú tehetségek a 600 fős, rendkívül erős mezőnyben egy arany és egy ezüstéremmel gazdagodtak, illetve az ötfős csapat tagjai további pontot érő helyeket szereztek.   A megmérettetésen Reisz Bálint 50 méter gyorson aranyat, míg […]

Hét versenyző, nyolc érem

A szerbiai Adán tíz ország részvételével – köztük az Egyesült Államok, Anglia, Oroszország – rendezett nemzetközi versenyen a Harkányi Diáksport Egyesület úszói két arany, 5 ezüst és egy bronzérmet szereztek.

Tíz érmet hoztak úszóink a Vajdaságból

A hétvégén Zentán rendezett nemzetközi úszóversenyen Horvátország, Szerbia és Magyarország egyesületei vettek részt. A hazai színeket Szekszárd, Siklós és Harkány képviselte, a fürdőváros úszói 2 arany, 5 ezüst és három bronzéremmel tértek haza.

Kerékpár: harkányi lány lett az első

A dobogó tetejére állhatott Mudra Málna Dorka a Balaton Bike Fest Hauser Gyerekverseny vasárnapi, 1200 méteres versenyének győztese. A harkányi lány az U9 kategória aranyát hozta haza Balatonfüredről.

19 úszó 43 érmet hozott haza Pécsről

Szombaton rendezték az ANK Nyuszi Kupáját, ahol a Harkányi Diáksport Egyesület 19 úszója vett részt. A nyolcvan-száz fős mezőnyt 15 arany, 17 ezüst és 11 bronzéremmel verte a harkányi csapat.   Az úszók közül Nemes János kiemelte Spándli Dominik négy és Tihanyi Patrikot aki 3 arannyal valamint ifj. Nemes Jánost, akik 3 arany mellett egy […]

Szia Dódi bá!

Százan állták körbe a medencét, aminek startkövein több száz gyertya gyúlt. Dódi bácsit könnyek között búcsúztatták barátai, sporttársai. Úszói, tanítványai szavaival dr. Szinyei Dalma búcsúzott.

Kilométeres kihívás az úszás napján

A vasárnapi Magyar Úszás Napja rendezvényeihez Harkány is hozzátesz valamit. Három elkülönített pályán 800 vagy 1500 métert kell szakfelügyelet mellett, megszakítás nélkül teljesíteniük azoknak, akik meg szeretnének felelni a strand kihívásainak.

A HDSE úszói magasan verték a mezőnyt

Vasárnap és hétfőn rendezték meg a fedett medence nélküliek országos, B kategóriás úszóversenyét Székesfehérváron a Csitáry Uszodában. A HDSE versenyzői ismét maguk mögé utasították az országos mezőnyt.     A 17 fős harkányi csapat versenyzőit 28 alkalommal szólították a dobogó legfelső helyére, 32 esetben második és hússzor a harmadik helyezettként tüntették ki. Kategóriájukban 8 csapat […]

Érmek Szerbiából

A Harkányi Diák Sport Egyesület Szerbiából hozott haza érmeket. Csontos Réka 50m mell I, 50m gyors IV., Bognár Lilla Éva 50m mell II. 50m pillangó III., Szabó Kira 50m mell II. helyezést ért el a Zentán szervezett nemzetközi úszóversenyen.

Évadzárás HDSE módra

Az egész évi kiváló szerepléshez méltóan zárta a 2012-es évet a HDSE úszó szakosztálya. A Barcs Kupán való részvétel volt úszóink számára az év utolsó megmérettetése. Egyedüli fedett uszodával nem rendelkező csapatként a pontverseny második helyezését szerezték meg, és hat csapatot maguk mögé utasítva csak a házigazda előzte meg az érmeket begyűjtő harkányiakat. Egyéni eredmények: […]

HDSE úszóinak őszi eredményei

A HDSE úszói az őszi időszakban sem tétlenkedtek. Komlón, Kalocsán és a nagyon erős magyar mezőnyt felvonultató aradi versenyen egyaránt a dobogón álltak. A felkészülés folyamatos, hiszen a versenyek télen is folytatódnak – mondta Nemes János edző, majd hozzátette: fedett uszoda nélkül a felkészülés meglehetősen nehéz, így különösen büszke valamennyi harkányi sportoló lenyűgöző teljesítményére. Arad […]

A harkányi úszók maguk mögé utasították Európát

Hétvégén rendezték meg a romániai Resicabányán a Bánát Kupa Nemzetközi Úszóversenyt. A 380 sportolót felvonultató megmérettetésen Nemes János edző vezetésével a HDSE úszói várakozáson túl, az élmezőnyben végeztek. Bognár Lilla Éva – 50m mell: II. helyezett Szabó Kira – 50m mell: III. helyezett Molnár Hanna – 50m gyors: III. helyezett – 50m pillangó: IV. helyezett […]

Oldal: 3 / 41234