Támogatta a megyei közgyűlés Harkány csapadékvíz-elvezetésre kapott támogatás forráskiegészítését, így hamarosan kezdődhetnek a munkálatok – jelentette be dr. Őri László.
Mint a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke kitért rá, a harkányi és mánfai csapadékvízelvezetési munkálatok, a Szigetvár óvoda és bölcsőde felújítása, valamint Alsószentmárton bölcsődei férőhely kialakítása projektjeinek összesen 260 millió forint többletforrásigény-kérelmét tárgyalták meg és támogatták.
Harkány két éve uniós forrást kapott az évtizedes probléma megoldására: az egymilliárd forintos beruházás keretében Harkány szinte teljes területét érintően végezhetnek munkálatokat, így amellett, hogy 3,5 kilométeres hosszan megtisztítják a Lanka-csatorna medrét, a terehegyi belterületi árok, a Széchenyi téri árok, az ipari park árkainak tisztítását, felújítását végzik el 6,8 kilométer hosszon miközben a gépkocsi beállókat is helyreállítják.
Fejlesztik, helyreállítják a nyílt és zárt csapadékvíz-elvezető rendszereket, medreket alakítanak ki több mint tízezer méteren, hogy a lakóházakat, lakott területeket és kerteket is megvédjék a csapadékvíztől, megelőzzék a károkat.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.