Tenkesvíz: lezárult egy időszak

Baranya - szerző: SH

Siklós és Harkány polgármesterének sikerült pontot tennie az évek óta húzódó Tenkesvíz Kft. kérdésére. A megannyi kihallgatást maga mögött tudó, rendőrségi majd ügyészségi szakaszban lévő ügy végső kérdése a 2013 év vége és 2014 év eleje körül kivett 114 millió forint körül forog, ami a harkányi önkormányzathoz került – és eltűnt.

 

 

Az összeg egy részét a fürdőbe menthették át, valószínű, hogy az ételbár környékén ment ki, magyarán minden le van papírozva. Hogy ez mennyire volt szabályos vagy mennyire nem, vagy hogy a Tenkesvízből miként került át a harkányi önkormányzathoz ez az összeg, a nyomozás lezártával fogjuk megtudni – mondta Baksai Tamás, Harkány polgármestere.

 

Az összeget a fürdőváros akkori vezetésének vissza kellett volna tennie a több tulajdonost tömörítő Kft. számlájára, de ez nem történt meg, hiszen az nem is állt már rendelkezésre. A regionális vízművek időközben integrálódtak a Baranya-Vízbe, a Tenkesvíznek azonban a tartozás miatt erre nem volt lehetősége. Siklós, mint aki a legnagyobb tulajdonos volt, nem tagja a Baranya-Víznek, a társulásból pedig kiszállt, így az ő hányadát ki kellett volna neki fizetni. A megoldás – melyhez a fürdőváros együttműködési szándékán át vezet az út – a jelenlegi városvezetés hivatalába lépéséig váratott magára.

 

A Tenkesvízből kilépő Siklóst megilleti a tulajdonrésze. Ennek törlesztésre megannyi lehetőség mutatkozott, ahogy a Tenkesvíz több, mint 220 milliós törzstőkéjének leszállítása is. A 67 millió forintos csökkentéssel egy időben Siklós érdekeltsége megszűnt, Harkány pedig 61 millió forinttal tartozik az irányába, míg a Tenkesvíz számlájára 20 milliós összeget kell visszatennie. Dr. Markovics Boglárkától, Harkány jegyzőjétől megtudtuk: egy kölcsönösen elfogadott konstrukció szerint a 31 millió forint ügyvédi letétbe van helyezve, melyhez hamarosan hozzájut Siklós, 15-15 millió forintot pedig később kap meg.

 

Dr. Marenics János Siklós jogos érdekeinek érvényre juttatásában a két város képviselő-testülete mellett kiemelte Reitz Emilné, dr. Marján István, Pozsonyi István valamint Baksai Tamás szerepét is.

 

Siklós polgármestere kiemelte: a városnak jutó 60 milliós összeget egyebek mellett szeretnék a Városgondokság végleges elhelyezésére fordítani. A Tenkesvíz és Siklós városa ezt a korszakot véglegesen lezárta – fogalmazott a négy év után megvalósuló együttműködést üdvözlő polgármester.