Tiffán Zsolt: újra az ország éléskamrájává tesszük az Ormánságot

Baranya - szerző: KT

Helyi gazdaság, vízgazdálkodás, agrárfeladatok mellett turisztika és emberi erőforrás fejlesztése is szerepel a kormány Ős-Dráva nemzeti programon keresztül közvetlenül fejlesztendő céljai között. A Magyar Közlöny ma megjelent száma több tízmilliárd forint bevonását irányozza elő az Ormánság 43 települését érintve.

 

Teljes sikerként értékelte Tiffán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője a kormány Ős-Dráva Programot érintő, ma megjelent rendeletét. Mint mondta, a munka dandárja most következik, hiszen az elmúlt időszak nagyságrendekkel kisebb támogatása után a több tízmilliárd forint révén valósul meg mindaz, amiért a program létrejött.

 

A program nem ér véget 2020-ban, hiszen a következő időszak folyamatai azt alapozzák meg, hogy az Ormánságban élő emberek megfelelő gazdasági státusszal, megfelelő gazdasági háttérrel rendelkezzenek és működtetni tudják a saját térségüket – fejezte ki Tiffán Zsolt. Ahogy eleink mondták, az Ormánság az ország éléskamrája volt, mi pedig újra azzá tesszük – fogalmazott a programért felelős miniszteri biztos.

 

Ez az a 43 település

 

2016-2020 között Adorjás, Baranyahidvég, Besence, Bogdása, Cún, Csányoszró, Drávacsehi, Drávacsepely, Drávafok, Drávagárdony, Drávaiványi, Drávakeresztúr, Drávapalkonya, Drávapiski, Drávasztára, Drávatamási, Endrőc, Felsőszentmárton, Hirics, Kákics, Kastélyosdombó, Kémes, Kemse, Kisszentmárton, Lakócsa, Lúzsok, Markóc, Marócsa, Nagycsány, Okorág, Páprád, Piskó, Potony, Sámod, Sósvertike, Sellye, Szaporca, Szentborbás, Tésenfa, Tótújfalu, Vajszló, Vejti és Zaláta részesül azokból a fejlesztésekből, melyek összértéke – európai uniós társfinanszírozású programokból közvetlenül támogatandó célként – 15,35 milliárd forint.

 

Az összegek legnagyobb hányadát – 11 milliárd forinttal – az Ős-Dráva vízgazdálkodási komplex projektje kapta, 2016-20 közötti időszakban. Összesen kétmilliárd forint van 2016-17 közé datálva egyebek mellett a családvédelem és családgondozás, az ifjúság felzárkóztatása és tehetséggondozása, közösségépítés, romák integrációja, egészségfejlesztés és közszolgáltatás-hozzáférés valamint a hiányzó humán infrastrukturális kapacitások kiépítésére.

 

A harmadik legnagyobb szeletet a korábbi projekthez kapcsolódó, 2017-es évi ökoturisztikai fejlesztések kapták, melyek 1,5 milliárdból gazdálkodhatnak. Ezek sorát a félmilliárdos tájgazdálkodási együttműködések folytatja.

 

Van, aminek csak a felső határa van megszabva

 

A fejlesztendő területek között sok egyéb mellett olyan tétel is helyet kapott, mint az agrárgazdaság tudásátadási és tájékoztatási tevékenységek, nem agrár jellegű társadalmi vállalkozások vagy a koordinációs feladatok.

 

Előnyben részesítendő fejlesztésekhez az agrár- és halgazdálkodás vagy a fiatal gazdák kezdő támogatása mellett több tucat cél van felsorolva, maximálisan 7,75 milliárd forint erejéig.

 

Hazai forrásból finanszírozandó fejlesztések összesen 1,39 milliárd forintot nevesítenek, egyebek mellett vendég- és kulcsosházak létesítésére, református templomok felújítására illetve értékteremtő közmunkára.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.