Tízezrek tüntetnek Budapesten

Belföldi hírek - szerző: HH

Tüntetés kezdődött a felsőoktatási törvény módosítása ellen. Az Oktatási Szabadságot csoport szervezésében több tízezer ember vonult a Parlamenthez vasárnap délután.

 

 

A szervezők és tiltakozók azért demonstrálnak, mert a felsőoktatási törvény módosítása ellehetetleníti a Közép Európai Egyetem (CEU) magyarországi működését. Épp ezért azt kérik Áder János köztársasági elnöktől, hogy az Országgyűlés által kedden megszavazott törvényt ne írja alá, hanem küldje vissza a parlamentnek újratárgyalásra, vagy az Alkotmánybíróságnak alkotmányossági felülvizsgálatra.

 

A menet a Miért féltek az oktatástól? feliratú molinó mögött indult el, a tervek szerint a CEU Nádor utcai épületének érintésével a Parlament elé.

 

A demonstráció kezdetén Berg Dániel a CEU hallgatója azt hangsúlyozta, hogy a tüntetés nemcsak egy egyetemről, hanem egy országról szól, arról, hogy azt mondjuk és azt gondoljuk, amit akarunk. Ez szabad társadalom nélkül lehetetlen – tette hozzá. Arról is szólt, hogy Áder János köztársasági elnöknek lehetősége van arra, hogy megmutassa nemcsak pártkatona, hanem államférfi.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.