Történelmi bejelentést tett Varga Mihály: eltűnnek a devizahitelek

Gazdaság - szerző: HH/MTI

Február elsejétől nem lesz deviza alapú lakáshitel, és más típusú devizahitel Magyarországon, az ebből eredő gondok eltűnnek a hazai pénzügyi rendszerből – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szombati sajtótájékoztatón.

 

 

A miniszter kiemelte: február elseje történelmi fordulónap, megkezdődik az elszámolás és a forintosítás, valamint hatályba lép a fair bankrendszerről szóló törvény is. A forintosítással 1000 milliárd forint tartozásnövekedéstől védte meg a kormány a lakosságot, az önkormányzatokat és az államháztartást – tette hozzá.

 

Varga Mihály kijelentette: a kormány és a Magyar Bankszövetség egyetértett abban, hogy a bankok a devizahitelek forintosításának végéig, illetve az elszámolás lezárásáig önkéntesen fenntartják a lakásértékesítési kvótarendszert. Kiemelte: fennmarad a kilakoltatási moratórium, ezzel is segítik a nehéz helyzetbe került családokat.